2017. július 8., szombat

Útinapló: Milánó és a Comói-tó

Vannak utazások, amiket hosszan tervez az ember, és vannak, amelyek spontán születnek meg. A milánói utam az utóbbi kategóriába tartozik. Májusban támad fel bennem a vágy, hogy valahova külföldre is el kéne utazni a nyáron, akár csak pár napra. Milánó és Prága járt a fejemben, végül az előbbihez sikerült két útitársat is találnom, ráadásul kiegészítettük a tervet a Comói-tóval is.

Úgy fest, utazás szempontjából az idei év Olaszországról szól. A csodálatos római út után igazán kíváncsi voltam, mi vár rám Milánóban. Előre lelövöm a poént: a két város közel sem ugyanolyan, Milánó azért jóval modernebb, nagyvárosiasabb, de nekem ugyanúgy átjött az az igazi olasz hangulat, amit én szeretek.

Szerda kora reggel szállt fel a repülőnk és szombat délután jöttünk vissza. A szerdai és a pénteki napot töltöttük Milánóban, a csütörtöki nap pedig a Comói-tóé volt. Szombat délelőtt inkább már pihentünk, kellemesen megreggeliztünk a szállásunk imádni való teraszán, aztán már indultunk is a reptérre. Akkor még nem tudtuk, hogy egy órával később fog felszállni a gépünk és hogy egy elég rázós leszállás várt ránk Budapesten, szóval jobb is, hogy rápihentünk.









Milánóban persze az ember rögtön elsőre a dómot környékét veszi célba, mi is így tettünk. Engem teljesen lenyűgözött a Gallerie Vittorio Emanuele, ami gyakorlatilag egy fedett bevásárlóutca, de gyönyörűen van kivitelezve, nem is tudom, mihez tudnám hasonlítani a hangulatát. Az üzletek nem a mi pénztárcánkra vannak szabva, de nem is amiatt megy be az ember.
Aztán ahogy kiléptünk a Gallerie-ből, rögtön szembetaláltuk magunkat a dómmal, ami engem élőben nagyon meglepett, még sokkal szebb, mint a képek alapján reméltem. Órákig el lehetne nézni a sok-sok apró részletét. Pénteken a tetejére is felmentünk, azt semmiképp sem érdemes kihagyni, valamint belül is grandiózus. Fel kell készülni, hogy többszöri sorbanállás vár az emberre, először a jegyért, majd külön a tetejére és a dómba, de minden várakozást megér szerintem a látvány. Amikor fent vagy a tetején, kicsit úgy érzed magad, mintha a világ tetején lennél, mintha innen bárhova elláthatnál.

Amit még semmiképp sem szabad kihagyni Milánóban, az a Sforza kastély, számomra teljesen középkori hangulata volt, van egy hatalmas parkja egy diadalívvel, kellemes ott sétálgatni. Érdemes este is ellátogatni kívülről megnézni, az előtte lévő szökőkúttal együtt csodálatosan ki van világítva.

Természetesen most is adóztunk az olasz gasztronómiának, finomabbnál finomabb fagyikat ettünk, a pizza és a tészta sem maradhatott el, és végre megkóstoltam a tiramisut és a panna cottát is. A tiramisut ráadásul a dóm mellett vettük és a dómra néző kilátással fogyasztottuk el, miközben esett az eső. Volt egy hangulata, mit ne mondjak.






Előre is elnézést kérek, de a Comói-tóról szóról részben még ennél is maximálisabb áradozás várható. Előzetesen bevallom, nem sokat tudtam a tóról azon kívül, hogy George Clooney-nak is van itt nyaralója, valamint hogy George Lucas itt forgatta a Star Wars második részének egyes jeleneteit. Most már megértem maximálisan mindkettőjüket, miért is választották ezt a helyet. Elképesztően gyönyörű, miközben hajókázol rajta, azt se tudod, hova kapkodd a fejed, merre nézzél, annyi látnivaló van. Szavak nincsenek rá, mennyire szép, hogy az egész tavat hegyek veszik körül, amelyeknek a lábánál helyesebbnél helyesebb települések terülnek el.

Mi három városkát néztünk meg, az egyik Lenno, ami számomra teljesen idilli kis nyaralóhelynek tűnt. Itt található a Villa Balbianello, melynek a kertjében forgott a Star Wars. A neten fellelhető képek alapján sejtettem, hogy ez sem lesz éppen egy csúnya hely, de ilyen gyönyörűségre nem számítottam. Szó szerint lélegzetelállító a kert és onnan a kilátás. Pálmafák, virágok, csodásan burjánzó növényzet mindenütt, ami karban is van tartva. Ez egy olyan hely, ahol én is szívesen örök hűséget esküdnék valakinek.

A második város  Belaggio volt, amely egy kis gyöngyszem, szűk meredek utcákkal, hangulatos kis boltokkal és szintén szép kilátással. Sajnos erre már nem jutott sok időnk, de azért kellemeset sétáltunk itt is. Amit viszont a legjobban élveztem, az az oda- és visszaút hajóval. Így láthatsz a legtöbbet a tóból, így lehet igazán átvenni a hangulatát és megcsodálni. Nem olcsó mulatság, de minden fillért megér.

Végül visszatérünk Comóba, ahonnan indultunk, itt pont sikerült elkapnunk egy siklót, amely felvitt minket Brunatéba, amely a hegy tetején lévő picike kis település, ahonnan van valamennyi kilátás a tóra, de igazából maga a siklózás az, ami nagyon megéri. Majd még maradt annyi időnk, hogy a comói dómot is megnézzük kívül-belül, aztán sajnos már ideje volt visszatérnünk Milánóba. Mindenképp szeretnék még visszatérn a Comói-tóhoz, úgy érzem, itt akár heteket is el tudnék tölteni.









Nekem tökéletes volt ez az egyensúly, hogy láttunk egy igazi olasz nagyvárost és egy kicsit a természetet is megcsodáltuk. Igazából ez az, amit nagyon szeretek Olaszországban, hogy mindent megtalálhatsz egy országon belül és az olasz konyhával én egyszerűen nem tudok betelni. Egyébként az egyik kedvenc emlékem, mikor Lennóban a tóparton ebédeltünk, ittuk az Aperol Sodánkat és közben nem volt más dolgunk, mint a tóban és a hegyekben gyönyörködni.

Alig várom, hogy visszatérhessek ebbe a csodás országba, ami elárulok, nem is olyan sokára lesz. Addig pedig még nagy élvezettél nézem a képeket és merülök el a milánói emlékekben.

2017. július 1., szombat

Júniusi könyvkupac

Remélem senki nem gondolta, hogy a Könyvhét hónapjában majd egy nullás hónapot fogok produkálni, de azt kell mondjam, az előző évekhez képest meglepően visszafogott voltam.

A hónap első beszerzése még egy olyan előrendelés volt, aminek elvileg a Könyvfesztiválra kellett volna érkeznie. A Jaffa Kiadó vette át Michael Cunningham köteteinek kiadását, és amellett, hogy kiadtak tőle egy magyarul még eddig meg nem jelent regényt, Az órák is új kiadást kapott. Már régóta érdekelnek a szerző könyvei, főleg Amadea "hibájából", szóval itt volt a kiváló alkalom, hogy elkezdjem vele az ismerkedést.



Aztán jött a Könyvhét, amire idén meglepően visszafogott listával készültem és még onnan se vettem meg mindent. Az Odakint sötétebb és A sötét oldal biztos pont volt, utóbbit már elolvastam és nem bántam meg, hogy az olvasmányaim közé került, bár kedvenc nem lett. Fodor Ákos verseskötetére is rákívántam, még a Könyvhét alatt el is olvastam, kár, hogy nem alkothat már nekünk újabb gyöngyszemeket. A Delta akciónak köszönhetően került hozzám Gaura Ágnestől a Túlontúl, a Lunának meg egyszerűen képtelen voltam ellenállni. Szeretem a Holdon játszódó történeteket, mondtam már? Végül az Időcsodák harmadik része előrendelés volt, és bár még az első kettőt sem olvastam, mindenképp támogatni szeretném, hogy Eta meg tudja jelentetni a további történeteit.

Egyébként magán a Könyvhéten nem töltöttem most túl sok időt, mert sörözés, szabadulószoba, szülinapozás és koncert is tarkította a hétvégét, de amúgy nem bánom, így is azért sok ismerős arccal sikerült összefutni, megvolt a szokásos elmaradhatatlan eső is sajnos és legalább nem költöttem annyi pénzt. Bár azért a könyvek mellett egy Agave vászontáskára elcsábultam, de mivel vászontáska-függő vagyok, nehéz lett volna ellenállni. Nekem amúgy most összességében a Könyvhét jobban tetszett, mint a Könyvfesztivál, valahogy jobb volt a hangulata, több volt az akció és mintha a könyvkiadók is jobban készültek volna rá.

Olvasás terén egészen jól haladtam júniusban. Befejeztem A Palatinus-domb lányait és végre elolvastam az első Elena Ferrantémat. Az Amikor elhagytak szerencsére nem szedett szét annyira, mint vártam, de így is elég mélyen érintett. Utána a már említett Fodor Ákos kötetet olvastam el és belekezdtem az Outcast képregénybe, remélem folytatni fogják magyarul. A Puszi, nyuszi című mese rendesen kiakasztotta a szóvicc-mérőmet, végül pedig a A sötét oldalt olvastam el, ami kellemes volt, de mélyebb nyomokat nem fog hagyni bennem.



Ami egyébként a hónapot illeti, sokkal jobban érzem már magamban, mint májusban és izgalmas hónap volt ez a június. Persze a csúcspont a milánói út volt, ami szerencsére jól sikerült, jó időnk volt és csodálatos dolgokat láttunk. Tervezek majd külön bejegyzést róla sok képpel. Emellett rengeteg más izgalmas program is volt, de aki követi a blogot, tudja, hogy eléggé élénk szociális életet élek. Sokszor megkapom a kérdést, hogy bírom ezt, mikor pihenek stb. Erre azt tudom mondani, hogy azért a pihenésre is tudatosan szakítok mostanában időt, de egyébként engem az tölt fel, hogyha jöhetek-mehetek, ha megnézhetek egy jó mozit vagy tombolhatok egy jót egy koncerten. Szeretem a baráti találkákat is, a mély beszélgetéseket, a jó nevetéseket.


A hónap másik kiemelkedő programja Sopron és a Volt Fesztivál volt. Sopronban most jártam először, de biztos nem utoljára, nagyon egyedi, más várossal nehezen összehasonlítható hangulata van számomra, szeretnék egy egész hétvégét eltölteni ott. Ami meg a Volt Fesztivált illeti, nekem nagyon jó élmény volt, hatalmasat buliztunk a Linkin Parkra és az Anna and the Barbies-ra, és emellett még hajnalig táncoltunk is. Nekem sokkal szimpatikusabb volt, mint a Sziget, szerintem jövőre is menni fogok.

Júliusban pedig új kihívások várnak rám, új munkahelyen fogok kezdeni, beindult nagyban az albérletkeresés és lesz egy esküvő, amin koszorúslány leszek. Emellett jut majd egy kis pihenés a Balaton mellett és meglesznek a szokásos koncertek és bulik is. Engem még a kánikula sem zavar, mert nyár van végre, nekem ilyenkor még a kedvem is egészen más.

A többiek júniusa:

Amadea
Pupilla
Nikkincs
Dóri
Heloise
Sister

Pages - Menu