Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

A májusi beszerzés

Kép
Talán a címből már kitaláltátok, hogy ez is egy mérsékelt hónap volt: egy, azaz egy darab könyv vándorolt csak hozzám. Ráadásul az is régóta kívánságlistás volt. A párizsi feleséget nagyon szerettem, így nem volt kérdés, hogy a Napkeringőnek is a polcomon a helye. Amint eljött az Alexandra Kiadó maratonja, Amadea barátnémmal karöltve meg is rendeltük, és végül mindkettőnknek ez az egy beszerzése lett ebben a hónapban. Sajnos olvasás terén sem tudok túl sok mindenről beszámolni. Mint arról mindjárt mesélek majd, ez a hónap nem a könyvekről szólt. Három könyvet sikerült elolvasnom és egy negyedikbe belekezdeni, mondjuk ezekről legalább azt gondolom, hogy megérte őket kézbe venni. Robert Jackson Benettől a Lépcsők városáról még a héten tervezek blogbejegyzést írni, akik nem szerették a Horzsolást, azoknak is érdemes ennek a regénynek esélyt adni, mert egészen más . Aziz Ansari Modern románcáról az Ekultúrán fog cikkem megjelenni, most csak annyit írnék, hogy meglepően jó

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás

Kép
A Tizenegyes állomásra bevallom, még a külföldi borító hívta fel a figyelmet, amelyen az ég sötétje előtt fehér sátorok állnak. Aztán elolvastam a fülszövegét, és rögtön tudtam, hogy ez nekem kelleni fog. Már csak a magyar kiadást kellett megvárni, ami szerencsére idén tavasszal napvilágot is látott. A Tizenegyes állomás egy posztapokaliptikus világban játszódik, és az Utazó Szimfónia, valamint Arthur Leander élete áll a középpontjában. Egyrészt megismerhetjük a "korábbi" világot, amikor még minden rendben lévőnek tűnt és ahogy ez a világ szépen elenyészik. Másrészt persze az új világ is szép lassan feltárul előttünk, ahol az embereknek nem marad túl sok választása, ami a túlélést illeti és önjelölt próféták hirdetik, hogy ők tudják, miért jött el a világvége és miért is pont ők élték azt túl. Persze ahol egy csoport többnek hiszi magát a másiknál, mindig baj történik... Bár egy alapvetően nem éppen vidám témájú és szomorkás hangulatú regényről van szó, mégis kelle