Pages

Februári beszerzések

2016. február 28., vasárnap

Mind az majd a bejegyzésből egyértelműen kiderül, könyvrozsomák énem még mindig téli álmot alszik. Nem kell megijedni, nincs nagy bajom, arról sincs szó, hogy kiszerettem volna a könyvekből, mert folyamatosan olvasok, csak most a beszerzések terén vagyok sokkal, de sokkal visszafogottabb.

  


Szóval februárban mindössze három könyv került a birtokomba, ráadásul ebből csak egy regény, a másik szinte csak képekből áll, a harmadik pedig egy útikönyv. Ben H. Winters-től a Végső ígéretek kötelező beszerzés volt, ugyanis a Gyilkosság világvége előtt a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt. Remélem a folytatás is hasonló jó élményeket rejt. A Mit hogyant Pupilla barátnémtől kaptam, akinek már nem volt szüksége rá, és úgy gondolta, megkapom utókarácsonyi ajándékként. Még csak belelapoztam, de vicces olvasmánynak tűnik, olyan dolgokat fogok majd tudni ez elolvasása után, hogy hogyan kell kijutni a futóhomokból vagy legyűrni egy krokodilt. :)

Az utolsó beszerzés pedig nem más, mint egy London útikönyv, ugyanis végre megvan a repülőjegyem, így már biztossá vált, hogy júliusban egy újabb bakancslistás helyet pipálhatok ki. :) Évek óta vágyok ebbe a városba, de főleg 2014 óta érzem, hogy nekem ide el kell jutnom. Most végre meglettek az útitársak és az elhatározás is hozzá, így 5 egész napom lesz felderíteni ezt a várost. Mondanom se kell, izgatottan várom. :) Ha szeretnétek, csinálok majd posztot Londonban játszódó könyvekről és képes beszámolót is szívesen írok majd az út után.



Ami az olvasást illeti, ebben a hónapban nem olvastam annyit, mint januárban, de sokkal fárasztóbb hónap is van mögöttem, sokszor már csak arra volt erőm, hogy zenét hallgassak este és bámuljak a sötétbe. Először Dodie Smiths-től az Enyém a várat fejeztem be, ami egész helyes olvasmány, nem volt rossz, de azért nem is volt átütő élmény. Merle-től a Védett férfiak várólistacsökkentős regény volt, és bár ettől sem teljesen azt kaptam, amit vártam, utólag visszagondolva egy nagyon elgondolkodtató és fontos könyvről van szó. Neil Gaiman szerintem akkor a legjobb, amikor novellákat ír, és ezt számomra a Felkavaró tartalom is megerősítette. A hónap kedvenc olvasmánya lett ez a kötet.
Mivel idén érkezik a film belőle, gondoltam nem ártana elolvasni a Legendás lények és gondozásukat, amit a mindenféle finomságtól eltelve és kissé bepunnyadva Amadeáéknál a szülinapi társaspartin meg is tettem. Jókat kuncogtam ezen a kis köteten, ennél többet nem is vártam tőle. A hónap utolsó olvasmánya pedig John Willams Stonere, amit szerintem ma még be fogok fejezni. Annyit mondok, nálam most nagyon betalált ez a regény, megértem, miért rajonganak érte annyian. Hálás vagyok a Parknak, amiért ilyen jó kis könyveket megjelentet!

Amúgy a február első fele nem telt valami jól, leginkább munkafronton, sok munka, sok stressz, az ínhüvelygyulladásom is elő akart jönni, szóval nem éreztem magam valami jól. Aztán szerencsére a hónap második fele már sokkal jobban telt, az idő is mintha egyre enyhébb lenne, szóval én reménykedem, hogy hamar megérkezik a tavasz. A hónap egyik kiemelkedő élménye volt a Hamlet előadás, amelyet az Urániában néztem meg Benedict Cumberbatch-csel a főszerepben. Sose voltam még ilyen mozis színházközvetítésen, de pazar volt, szerintem máskor is menni fogok. Voltak ezen túl még baráti találkák, egy Deadpool mozizás, csajos koktélozás és szülinapozás is, szóval ilyen fronton nem lehet panaszom.

A március pedig igazán izgalmas hónapnak ígérkezik, főleg mivel utazom Svédországba, ahol javarészt Malmöben és környékén leszek 6 napot. 2008-ban már nyaraltam Svédországban két hetet, de ez a rész pont kimaradt, így különösen örülök, hogy most felfedezhetem az ország legdélebbi részét, ráadásul Koppenhágába is átmegyünk egy napra. És meglesz az első repülőutam is! Mindemellett nagyon remélem, hogy munkafronton kicsit csendesednek a dolgok, és nagyon örülnék, ha a tavasz is megérkezne teljes pompájában. Nagyon szeretném már lecserélni a téli kabátot és hordani a kedvenc pólóimat! 


Hogy van ennyi időd olvasni?

2016. február 6., szombat

Megint elindult egy érdekes téma a bloggerek között, először Dóri írt posztot róla, majd az ő ihletésére Pupilla és katacita is alkotott, engem pedig a katacita posztjához írt kommentem döbbentett rá, hogy kedvem lenne hosszabban írni a témáról.

Gondolom akinek az egyik fő hobbija az olvasás, annak már nem egyszer nekiszegezték a kérdést,
hogy hogy tudsz ennyi könyvet olvasni/hogy van erre ennyi időd/akkor te mindig csak olvasol? Az első pár alkalommal még elüti az ember ezeket a kérdéseket valami poénnal, de a sokadik alkalommal már kicsit unalmassá válik. Nálam ráadásul az a helyzet áll fent, hogy mivel elég élénk szociális életet élek, még ezzel kapcsolatban is megkapom a kérdést, hogy van ennyi időm jönni-menni.

Az olvasás részre azt tudom mondani, hogy egyrészt most még elég sok időt töltök ingázással, napi 2 és fél órát utazom általában, és ennek a java részét igyekszem olvasásra fordítani. Mondjuk leginkább a Volán-buszon tudok nyugodtan olvasni, a metrón nem mindig sikerül leülnöm meg van, hogy ott inkább netezem. Emellett pedig azért otthon is időt fordítok az olvasásra, leginkább hétvégén vagy lefekvés előtt tudok olvasni. Persze én szerencsés helyzetben vagyok, mivel otthon lakom, nem kell annyit foglalkoznom a háztartással, így sokkal több időm marad magamra. A munkám is olyan, hogyha kilépek a munkahelyről, otthon nem tudok foglalkozni vele, így a szabadidőm tényleg a szabadidőm.

Egyébként amikor nagyon sűrű időszaka van az életemnek, én is jóval kevesebbet olvasok, de azért mindig igyekszem kicsit lecsípni az időmből, hogy kicsit kikapcsolhassak egy jó regénnyel. Ha csak tíz percem jut rá, már annak is tudok örülni, persze az a legjobb, amikor be lehet kucorodni az ágyba, és akár órákra belemerülni egy jó könyvbe. 
Tudom, hogyha saját háztartásom lesz, akkor ezt jóval nehezebb lesz kivitelezni, de bízom benne, hogy az életem akkor sem csak a mosás-főzés-takarítás háromszögben fog eltelni, főleg, hogy én elvárom a páromtól, hogy ne csak nekem kelljen ezeket végezni.

Ami meg a szociális életemet illeti, mindenkit más tölt fel. Valakit az olvasás, valakit a net, vagy ha csak végre hazaér és leülhet a tévé elé. Engem meg az kapcsol ki és tölt fel a legjobban, ha barátokkal lehetek, ha pezseghetek, ha látok egy jó filmet, egy jó színdarabot vagy vérre menő társasparit folyathatok. :) Egyszerűen ilyen a természetem, ráadásul volt egy olyan kapcsolatom, aki nagyon el akart vágni a barátaimtól, attól, hogy szabadon jöhessek-mehessek, és a szakítás után végre bepótolhattam azt, ami addig kimaradt, és talán még mindig tart ez a szakasz. Ráadásul nekem elég sok ismerősöm, barátom van, és igyekszem mindegyikükre időt fordítani, ápolni a kapcsolataimat. Nekem nincs testvérem, és a rokonok közül is kevesekkel van szoros kapcsolat, így nekem a barátaim egyben a családom is.

Egyébként meg végkonklúziónak azt tudnám írni, hogy mennyivel szebb világunk lenne, ha senki
nem vonna minket kérdőre amiatt, hogy mivel is töltjük a szabadidőnket, hogyan is éljük az életünket. Mindenki nyugodjon le a picsába, azt csinálok, amit akarok. :D Régen mindig rengeteget törődtem mások véleményével, de mostanra tudom, kik azok, akik igazán számítanak, a többi hangocskára meg igyekszem azt mondani, hogy csesszétek meg, ha nem tetszik, ahogy élek, akkor balra van a kijárat. :)

Kíváncsi lennék a véleményetekre a témáról, ti mit szóltok a hasonló kérdésekre? És ti hol és mennyi időt tudtok fordítani az olvasásra és egyéb hobbikra?

Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS