Pages

Júniusi könyvorkán

2015. június 30., kedd

Lassan már nem tudom, milyen kifejezést használjak a bejegyzés címében, hogy kellően kifejezzem, mennyi könyvet szereztem be az adott hónapban. Az elmúlt időszak beszerzései amúgy sem voltak kispályások, de a június mindent visz: 18 beszerzett könyv, bíró úr, mentségem nincs. :)

A jobb oldalon a könyvheti beszerzések, bal oldalon az egyéb.

Természetesen mi más, ha nem a Könyvhét okozta volna a rengeteg beszerzést. Előtte és utána 5 könyvet sikerült beszerezni, míg a könyvheti megjelenésekből 13-at. Június elejére még átcsúszott egy májusi rendelésem, ez a Szép álmokat! színező. Végül ennek a megrendelése mellett döntöttem, és nem bánom, nagyon tetszenek a képek, és bár sokan furcsán néznek rám a színezés miatt, mindenképp szeretném kipróbálni.

Ezek után pedig következett a Könyvhét, ahol feltámadt bennem a könyvrozsomák, én pedig meg sem próbáltam ellenállni neki. A fenti képen a jobb oldalon láthatjátok a harácsolás eredményét (a Lolito hiányzik a képről, az épp kölcsönben van egy barátomnál). A könyvek java részét vagy előrendelésben szereztem meg, vagy pedig 500-1000 Ft-ért vettem meg. Egyedül a Horgonyhely volt, amit 20% kedvezménnyel vettem meg, a többi mind ennél nagyobb engedménnyel jutott hozzám.

A Könyvhét után először a legújabb Moly-antológia, a Magánvégtelen egy tiszteletpéldánya vándorolt hozzám. Részt vettem a könyvbemutatón is, segítettem az árusításban. Jó hangulatú este volt, hallhattunk néhány novellát, volt beszélgetés a szerkesztőkkel és a kötet illusztrátorával is.

Az utolsó három beszerzés a debreceni mininyaralásom eredménye. Mert hát nyaralásról kell valami emléket hozni, a könyvnél szebb emlék pedig nincs. :) A Majd' kiugrunk a bőrünkbőlt Sztimi drágától, a vendéglátómtól kaptam előszülinapi ajándékként, Szabó Magdától Az őz antikváriumból lett az enyém, a Mrs. Dalloway pedig Szandi akcióból vásárolt kötet. Utóbbi az első Virginia Woolf kötetem, remélem jó barátságot kötök az írónővel.

Amúgy milyen volt ez a június? Azt kell mondjam, hogy annak ellenére, hogy volt pár nap a vége felé, amikor nagyon erőt vett rajtam a melankólia, az idei év egyik legjobb hónapja volt ez. Kezdődött ugye rögtön a Könyvhéttel, ami jobban nem is sikerülhetett volna, rengeteg baráttal és ismerőssel sikerült találkozni és jót beszélgetni. A barátommal most ünnepeltük a második évfordulónkat, voltam OneRepublic koncerten, ami örök élmény marad, és ez még csak június első hete volt. :) Voltam még moziban, Trófeában ünnepelni, futóversenyen szurkolni, könyvbemutatón, Győrben is eltöltöttem egy napot, sikerült eljutni először a Múzeumok Éjszakájára, és Jane Godallt is hallottam élőben előadni. Június utolsó hétvégéjét pedig a csodás Debrecenben töltöttem, ahol voltam szabadtéri színházban, várost nézni, jazzkoncerten, és mindenféle remek vendéglátóipari egységben. :) Szóval összességében egy igazán mozgalmas és kellemes emlékekkel teli hónap volt ez.

A július szintén tartogat mindenfélét, ami biztos, hogy két mininyaralás is lesz, ráadásul ebben a hónapban van a szülinapom, amit remélem sikerül kellőképpen megünnepelni. :) Remélem igazán jó idő lesz, hogy lehessen strandolni, fagyizni, teraszon ücsörögve olvasgatni. Más vágyam most nincs is.

Igen, normális, ha... - Könyves verzió

2015. június 11., csütörtök

Farkas Líviának, az urban:eve bloggerének van egy ilyen néven futó sorozata, amelyben olyan dolgokat vesz sorra, amelyeket valószínűleg a többségünk megtesz, csak szégyelljük bevallani vagy kellemetlenül érezzük magunkat tőle. Gondoltam elkészítenem ennek a könyves verzióját.



Igen, normális, ha...

... 200 könyv van a várólistádon, de te a még meg sem jelent 201. könyvre vágyakozol.

... nem szereted, ha sok könyv várakozik a várólistádon, így csak annyit vásárolsz, amennyit a közeljövőben el tudsz olvasni.

... egy könyvet a borítója miatt veszel meg csak.

... egy könyvet a borítója miatt nem veszel meg.

... rosszul esik, ha valaki lehúzza a kedvenc könyvedet (de az már nem normális, ha emiatt hisztit csapsz a másik értékelése alatt!).

... legszívesebben mindenkinek ajánlanád az aktuális kedvenc könyvedet, még a buszon melletted ülő idegennek is.

... látod, hogy valaki egy általad szeretett könyvet olvas, legszívesebben odamennél és megölelnéd.

... szombat este nem bulizni mész, hanem inkább a kedvenc könyveddel bújsz ágyba.

... annyira sűrű az életed, hogy nem jut időd olvasni. Van ilyen is, nem kell rágörcsölni.

... nem szereted, hogy a buszon akkor is megszólítanak, ha éppen belemerültél a könyvedbe. Olvasni és olvasni hagyni!

... legszívesebben két könyvet olvasnál egyszerre, szimultán, bal szemeddel az egyiket, jobb szemeddel a másikat. :)

.... olyan regényeket olvasol, ami a családod/a barátaid/a párod szerint nem neked való, mert idős/fiatal/túl értelmes/túl buta vagy hozzá. Persze vannak kivételek, de egy bizonyos kor után hagy te döntsd el, mit szeretnél olvasni.

... érdekelnek az aktuális bestsellerek, mert mindenki azokat olvassa.

... nem érdekelnek az aktuális bestsellerek, mert mindenki azokat olvassa.

... rosszul vagy a spoilerektől, és harapni tudsz rá, ha valaki figyelmeztetés nélkül megoszt egyet.

... elolvasod a regény utolsó oldalát, hogy aztán nyugodtan folytathasd az elején.

... folyton elfelejted, milyen könyveket vettél meg, és nagy meglepésként ér, ha valamire hónapok múlva rábukkansz a polcodon.

... amikor leendő otthonodról álmodozol, mindig a könyvespolc megtervezésénél lyukadsz ki.

Ha gondoljátok, folytassátok a sort. :)



Nyárra tervezett olvasmányok

2015. június 10., szerda

Többen is írtak bejegyzést arról, mit is terveznek elolvasni idén nyáron. Mivel imádok listákat írni és terveket gyártani, amikből aztán rendszeresen persze nem lesz semmi, muszáj most is csatlakoznom a dologhoz. :)



A tavalyi bejegyzésemben 5 könyvet választottam ki, abból egyet sikerült azon a nyáron elolvasnom... Most úgy döntöttem, 10 könyvet fogok kiválasztani, amelyeket nagyon jó lenne idén akár szabadság alatt, akár csak egy strandolós napon vagy a Volán-buszon a munkába döcögve elolvasni. Nem csak régebbi, hanem friss megjelenéseket is beleveszek most ebbe a listába.

1. Moskát Anita: Horgonyhely - Anita első regényét, a Bábel fiait is nagyon szerettem, a Könyvhéten
beszerzett kupacból ő érdekel talán a legjobban, szerintem még ebben a hónapban sorra fogom keríteni.

2. Robert Galbraith: A selyemhernyó - A tavalyi év maradandó olvasmánya volt a Kakukkszó, így nem kérdés, hogy ezt is mihamarabb olvasni kéne. Egy forró nyári napon a teraszon tökéletes lenne belemélyedni.

3. Richard Adams: Gesztenye, a honalapító - Ezt még a tavalyi Könyvhéten szereztem be, és bár már akkor is nagyon érdekelt, valahogy soha nem jutok el az olvasásáig. Ezen jó lenne idén nyáron változtatni, sok barátom szerette.

4. Catherine Fisher: Sapphique - Erre is nagy lelkesedéssel csaptam le szintén a tavalyi Könyvhéten, aztán valahogy ottmaradt azóta is a könyvespolcon. Kéne valami kis könnyed olvasmány is a nyárra, remélem ez meg fog felelni a célnak.

5. Lionel Shiver: Születésnap után - És persze kell valami felkavaró is. Shivertől a Beszélnünk kell Kevinről! a mai napig az egyik legletaglózóbb regény, amit olvastam, valami hasonlót várok a Születésnap utántól is.

6. Mark Lawrence: Tövisek Császára - Jó lenne végre befejezni ezt a trilógiát is. Valahogy rendszeresen így járok, hogy a trilógiák harmadik részét nem olvasom el. Nem mintha nem érdekelne a végkifejlet, csak valahogy nehezen veszem rá magam ezek olvasására. Idén ezen változtatni kellene.

7. Ben Aaronovitch: Soho felett a hold - Ezt például vízparton tökéletes lenne olvasni, mondjuk a Balaton vagy a Velencei-tó partján.

8. John Green: Csillagainkban a hiba - Csalok, ezt már olvastam, de rájöttem, jól esne újraolvasni. Hiányzik már egy kis könnycsatorna-nyitogató könyv.

9. Kazuo Ishiguro: Ne engedj el - Ezt még 2013-ban zsákmányoltam a Könyvhéten. Nem olvastam még semmit az írótól, remélem ez jó kezdés lesz.

10. John Scalzi: A lázadás hangjai - Ez az egyetlen magyarul megjelent Scalzi, amit még nem olvastam, és bár sokan a sorozat leggyengébb tagjának tartják, én azért kíváncsi vagyok rá.

És mi történik, ha ezek közül a könyvek közül egyetlen egyet sem fogok olvasni? Semmi. A tervek addig jók, amíg képesek vagyunk rugalmasan kezelni őket, és nem ők határoznak meg minket, hanem mi őket. A lényeg úgyis az, hogy olyan nyaram legyen, amire érdemes lesz majd visszaemlékezni, és ebben remélem az olvasmányaim is segítenek majd.




Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS