Könyvfesztivál 2015, avagy mit is várok én

Ha április, akkor Könyvfesztivál, ez nem kérdés egy könyvrajongó életében. Idén április 23-a és 26 -a között lepik el a könyvmolyok a Millenáris környékét, hogy belevessék magukat a könyv - és programrengetegben.

Természetesen ezt az alkalmat én sem hagyhatom ki, péntek-szombat-vasárnap bérelt helyem van a Könyvfeszten. Bár én az idei programfelhozataltól nem vagyok hátraesve, azért van szerencsére minden nap egy-két dolog, ami érdekel. Mindezek mellett igazából azt szeretem a legjobban a fesztben, hogy ilyenkor sok olyan emberrel lehet találkozni, akikkel amúgy csak ritkán futunk össze, mert vidéken élnek, vagy csak ritkán járnak el könyves programokra.

Könyvek terén idén igyekszem magam visszafogni, és tényleg csak olyanokat megvenni, amelyekre nagyon fenem a fogam, de persze ember tervez, Könyvfeszt végez. Összeállítottam a listát azokról a könyvekről, amelyeket tuti be fogok szerezni, és hogy ezek mellé mi fog még esetleg becsúszni, azt majd az április végi zsákmányos bejegyzésben majd látni fogjátok. :)

Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt

Nem tudok ellenállni az apokalipszissel kapcsolatos történeteknek, főleg ha ilyen gyönyörű borítóval jelennek meg. Az egyetlen problémám az, hogy itt is egy trilógiáról van szó, én meg mostanában kimondottan a stand alone regényeket szeretem, de ha jó lesz, akkor egye fene, bele fog férni, hogy elolvassak még két részt. :)

Fülszöveg: Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk? 
Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az apokalipszisbe rohanó Egyesült Államokról: gazdasága összeroppant, a termény a földeken rohad. Zsúfoltak a templomok, zsinagógák. Az emberek világszerte hagyják félbe munkájukat – de nem úgy Hank Palace. 
Ő a végére akar járni egy látszólagos öngyilkosságnak, abban a városban, ahol hetente tucatjával történik ilyesmi – csakhogy ez az egy valamiért gyanús neki. Ő az egyetlen, aki mindenáron tudni akarja az igazat, ám nyomozása során sokkal keményebb kérdésekkel is szembesülnie kell annál, mint hogy „ki a bűnös”: Milyen alapokon áll civilizációnk? Mit ér egy élet? Mit tenne bármelyikünk, mit tennénk igazából, ha tudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva? 
A krimi mellett a sci-fi felé is kitekintő Gyilkosság világvége előtt a bűnügyi rejtély megoldását egy közelgő apokalipszis előterébe helyezi. 2012-es megjelenését követően viharos kritikai sikert aratott, és Winters megkapta érte a műfajban legrangosabbnak számító Edgar Allan Poe-díjat, az Amazon pedig beválogatta az év legjobb száz könyve közé.

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Bár Hoffmantól még az előző magyarul megjelent regényét sem olvastam el, mégis amint megláttam
a könyv címét, tudtam, hogy ez nekem kelleni fog. Egy igazán különleges és hátborzongató történetet várok, remélem meg is kapom.

Fülszöveg: A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén. 
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.

J. R. R. Tolkien: Beowulf

Ennek a könyvnek a kívánságlistára helyezésért kimondottan Blackett barátnémet hibáztatom. :) Annyit mesélt róla, hogy én is teljesen rákívántam, ráadásul nagyon kíváncsi vagyok, mit is hozott ki Tolkien ebből az óangol eposzból. Szerintem nem fogunk csalódni.

Fülszöveg: Egy legendás történet sárkánnyal, gyűrűkkel – A Gyűrűk Ura első szívdobbanása?A dán király boldogan uralkodik harcias népén, mígnem egyszer csak kezdenek eltünedezni a sörivó nagy csarnokból a harcosok. Nemsokára már senki sem mer ott éjszakázni. Ekkor érkezik svéd földről Beowulf, hogy megküzdjön a szörnnyel, aki a dánokat irtja. És miután sikerrel jár, visszatér ősei földjére, és belőle is nagy király lesz.
J. R. R. Tolkien mítoszteremtő, nagy író volt – és nagy tudós. Nyelvészként kezdte pályafutását, és ebből nőtt ki érdeklődése az óangol irodalmi emlékek iránt. Ő azonban nem egyszerűen nyelvemlékeknek tekintette ezeket a szövegeket, hanem izgalmas irodalmi műveknek. 
Leghíresebb közülük Beowulf, az óangol eposz, melyben a rettenthetetlen hős mellett – először az angol irodalomban – szerepel sárkány, sőt vannak gyűrűk és tündék is, mint aztán A Gyűrűk Urá-ban… 
Tolkien nemcsak prózai fordítást készített a műből, hanem megírta, mint mesét, sőt énekmondóként meg is verselte.
A könyvet bőséges magyarázó anyag teszi még érdekesebbé: ezt Tolkien egyetemi előadásaiból állította össze fia, a hagyaték gondos kezelője, Christopher.

Rene Denfeld: Az elvarázsoltak

Sokat gondolkodtam rajta, hogy kell-e vajon nekem ez a regény. A borító kissé furcsa, de aztán a
fülszöveg meggyőzött róla, hogy mégiscsak adni kéne neki egy esélyt. Ráadásul a Fumax szépirodalmi sorozatában megjelent a Tolvajok tele is tetszett, remélem ez a könyv is képes legalább annak a színvonalát hozni.

Fülszöveg: Még a szörnyeknek is szükségük van a békére. Még a szörnyeknek is szükségük van valakire, aki valóban meg akarja hallgatni – és hallani – őket, hogy egy napon megtaláljuk a szavakat, amelyek többek üres dobozoknál. Talán akkor megakadályozhatjuk, hogy a hozzám hasonlók létrejöjjenek.”
A szigorúan őrzött börtön halálsorán raboskodó fogoly egyedüli menedéke a megálmodott szavakban rejlik, a nyelv hatalmán keresztül megteremtett világban. Nincsen neve, nem tudjuk a bűnét sem. De figyel, megérzi azt is, amire mások képtelenek. Látomásai, melyekben aranyszőrű paripák vágtáznak a börtön alatt, és olvadt fémként csurran hátukról a hőség, a börtönélet pusztító erőszakosságával ötvözödnek.
Két kívülálló lép világába: egy bukott Pap és a Hölgy, egy nyomozó, aki eltemetett morzsákat kutat a rabok múltjában, amelyek megmenthetik a kivégzésre várókat. Egy York nevű gyilkos múltjába ásva fájdalmas titkokra bukkan, amelyek felülírják a megszokott elképzeléseket áldozatról és bűnözőről, ártatlanságról és bűnösségről, míg végül a Hölgy saját megdöbbentő multjára is fény derül.
És a rab várakozik, várja, hogy az ő történetét is meghallgassa valaki.
Mert még a szörnyeknek is van történetük.
Ez a fájdalommal teli, ugyanakkor költői regény emlékeztet a mindannyiunkat összekötő emberségre, és arra, hogy még a legszörnyűbb, rémálomba illő valóságban is létezhet szépség és szeretet.

Grady Hendrix: Horrorstör

Annak idején egy külföldi blogon találkoztam először ezzel a könyvvel, a Molyon nagy lelkesen meg is osztottam a borítóját, mert egyszerűen zseniális. Nagy volt hát az örömöm, mikor kiderült, hogy a Gabo kihozza magyarul, ráadásul az eredeti formátumot megtartva. Alapvetően nem vagyok a horror műfajának rajongója, de ez a könyv az Ikeára erősen hajazó Orskban játszódik, és Katacita jókat írt róla, így kell és kész. :)

Fülszöveg: Valami furcsa történik az Ohio állambeli, clevelandi Orsk bútoráruházban. A munkatársak reggelente megrongált Kjërring könyvespolcokra, törött Glans vizespoharakra, és szétvert Liripip gardróbokra bukkannak. A bevétel mélyponton, a biztonsági kamerák felvételein nem látni semmit, az üzletvezetőkön pedig kezd elhatalmasodni a pánik. 
Három alkalmazott önszántából kilenc órás, napnyugtától hajnalig tartó műszakot vállal, hogy a rejtély végére járjon. Ám éjjeli őrjáratuk során a Bemutatótér különös jelenései és zajai közepette minden képzeletet felülmúló borzalmakkal kell szembenézniük. 
Grady Hendrix korábban olyan lapoknak írt, mint a Variety, a Slate, a New York Post, a Playboy, a Village Voice, a Strange Horizons, valamint szerepelt a The Mad Scientist’s Guide to World Domination című antológiában is. Hosszú éveken át telefonos ügyeletesként dolgozott egy parapszichológiai kutatóintézetnél. Jelenleg a manhattani Orsk munkatársa.

Charles Stross: Pokoli archívum / A Betontehén-akció

Bár A Betontehén-akció címtől a falat ki tudnám kaparni, mégis reménykedem abban, hogy Stross nem fog csalódást okozni ezzel a regényével. Bár még a tavalyi Könyvfesztiválon megvett könyvét sem olvastam el, de hát ilyen ez a popszakma.

Fülszöveg: Egy, a miénkhez nagyon hasonló világban bonyolult matematikai tézisek és lézerrel rajzolt pentagrammák nyitnak kapukat más dimenziókba, ahol hihetetlenül intelligens és veszedelmes lények laknak. Charles Stross Mosoda-akták sorozatában a varázsigéket és az alkímiát nem szorította háttérbe a tudomány, hanem a racionalitás és az okkult tanok egymást erősítve olyan dolgokra képesek, amelyekről a hétköznapi ember inkább nem akar tudni. A Mosoda nevű brit ügynökség feladata a titok megőrzése és a világ megvédése a sátáni, sötét erőktől, de ettől még olyan, mint bármilyen kormányhivatal: házsártos a főnök és sok a papírmunka. Bob Howard afféle számítógépguru, de az ügynökség alkalmazottjaként nem számíthat arra, hogy szoftvertelepítéssel és rendszerfrissítéssel üti el az időt a nyugdíjazásig. A Pokoli archívum című regényben a nácizmus okkult árnyaival kell megküzdenie, míg a Betontehén-akció során egy művészi installáció mellett talált megégett és enyhén radioaktív tehén okoz komoly fejfájást a főszereplőknek. Mert az emberiség megmentése elég nyűgös feladat, ha a túlórát nem fizetik ki, és a költségvetés túllépését háborús bűnökért kijáró megtorlás követi.

Donna Tartt: A titkos történet

El nem tudom mondani, mennyire örülök neki, hogy újra kiadják ezt a csodás könyvet, amelyről
korábban már a blogon is olvashattatok. Ráadásul a The Goldfinch is követni fogja valamikor, éljen soká' a Park Könyvkiadó!

Fülszöveg: Öten voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker.

Szóval Könyvfesztre fel!

Megjegyzések

  1. Az Agavés könyvet én is nézegettem, de most már annyi könyv érdekel, hogy próbálok csak azokra ráfeszülni, amelyek tényleg nagyon-nagyon... Az elvarázsoltakkal is kábé így vagyok, de majd ezeket úgyis olvassátok páran és kiderül, hogy jók-e. :)
    Hű, nagyon várom már, hogy kiadják a Goldfinchet, remélem, az sem fog csalódást okozni :)

    VálaszTörlés
  2. Az Agave könyvek borítói mostanság csodaszépek! Eddig se voltak ám csúnyák, de most... Még olyanhoz is kedvet kapok, ami egyáltalán nem érdekel :D A Hoffman könyv engem is érdekel, elő is rendeltem már :P

    VálaszTörlés
  3. Engem is egyre több könyv kezd érdekelni, de igyekszem háromra korlátozni magam majd. Aztán simán el tudom képzelni, hogy elcsábulok még valami olcsóságra, szépséghibásra. Meglátjuk és majd hónap végén vallunk mindannyian! :))

    VálaszTörlés
  4. @katacita: Na majd jól előolvasom neked őket, ha ez így megfelel. :))
    Én is, én is nagyon várom, és remélem a legjobbakat. :)

    @Üstökös: Igen, az Agave könyvek borítóira én is nagyon csorgatom a nyálam. :)
    Azt én is előrendeltem. :))

    @Nikkincs: Eleinte én is olyan 3-4 könyvre gondoltam, aztán látod, már mennyinél tartok. :D :) Nekem maximum a pénztárcám fog korlátot szabni. :P

    VálaszTörlés
  5. Az elvarázsoltakat már el is felejtettem :D Horrorstörbe bele fogok pislantani, aztán meglátjuk jön-e velem :)

    Hehe, A titkos történet már megvan a régebbi kiadásban hála neked :D :D De ez az új borítós nagyon-nagyon szép lett.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A nagy 2023-as évzárás

A nagy 2022-es évzárás

J. J. Abrams - Doug Dorst: S.