Pages

Egy kis évvégi összegzés

2013. december 29., vasárnap

Lassan vége 2013-nak, ilyenkor jönnek a nagy évzáró posztok. Mivel többen is jeleztétek, hogy szeretnétek, ha nálam is lenne, és most nekem is kedvem van a megírásához, lássuk, milyen is volt ez az év olvasás és más szempontjából.

Kezdjük azzal, hogy számomra az év első fele nem volt éppen a legjobb, és akkor még finoman fogalmaztam. Nagyon sokat dolgoztam, otthoni gondok is voltak, és a kettő együtt nagyon felőrölt. Ebben az időszakban szinte alig írtam a blogba, de az olvasás is háttérbe szorult.
Szerencsére a nyár helyrehozta  dolgokat, szerelmet hozott az életembe, és egy csodálatos nyaram volt, baráti Balatonozással, Prágázással és egyéb programokkal megspékelve. Bár az ősz eleje megint nehezebb időszak volt, sikeresen átvészeltem és most úgy érzem, a körülményekhez képest rendben vagyunk, vagyok.

Akkor most jöjjön egy kis statisztika! Bár még olvasás alatt áll A lány, aki körülhajózta Tündérföldet, én azt már beleszámítom az adatokba. Így ebben az évben 75 könyvet olvastam el, ami 26 640 oldalt tesz ki. Ez sajnos 17 könyvvel és 8000 oldallal kevesebb, mint tavaly, de szerintem elég jó szám ahhoz képest, hogy ez volt életem első olyan éve, amelyet végigdolgoztam, és még túlóráztam is. Egyetlen egy regényt hagytam félbe, mégpedig az Ingóköveket, de lehet még később egy alkalmasabb időpontban újra belekezdek.

A beszerzett könyvek száma végül 116-nál állt meg. Ebből 63 vett, 23 ajándék, 20 recenziós példány, 6 csere, 4 nyereménykönyv. Ebből 39-et olvastam el, ami eléggé kicsi szám, de hát a régebbi regényeket is olvasni kell! :)

A várólista-csökkentést idén sem sikerült teljesíteni, ennek ellenére a jövő évire is feljelentkeztem, és most igyekeztem olyan könyveket összeválogatni, amelyeket tényleg nagyon szeretnék már elolvasni, csak valamiért mindig hátrasorolódnak.

És akkor nézzük csak meg azt, mik voltak az idei év kedvencei és csalódásai!

A három kedvenc könyv:

  1. Sylvia Plath: Az üvegbura - Mert nagyon kevés könyv képes ilyen jól megjeleníteni a depressziót, hogy milyen is ezzel a betegséggel együtt élni. Nagyon vágytam erre a regényre, és szerencsére nem okozott csalódást.
  2. Donna Tartt: A titkos történet - Erről nem gondoltam volna, hogy ennyire jó regény lesz, de Tartt remekül vegyítette a krimit, a lélektant és az ókori történelmet.
  3. China Miéville: Konzulváros - Ez volt az első nagyobb lélegzetű mű, amit az írótól olvastam (korábban egy novellájához már volt szerencsém), és engem meggyőzött arról, hogy mást is olvassak majd tőle.
A legnagyobb csalódások:

  1. James S. A. Corey: Leviatán ébredése - Ahhoz képest, mennyire vártam ezt a regényt, számomra egyáltalán nem azt nyújtotta, amire számítottam.
  2. J. A Redmerski: A soha határa - Ez sem lett az én könyvem, annak ellenére, hogy nagyon sokan szeretik.
  3. Sylvia Day: Hozzád kötve - Ez a Sylvia a másik Sylviához képest a fasorban sincs. A Hozzád kötve elolvasása tökéletes időpazarlás volt.
Egy könyv, amelyen meglepődtem, mennyire tetszett: valójában egy sorozatról van szó, mégpedig a Bridgerton-családról. Nem gondoltam volna, hogy az első három kötet elolvasása olyan kellemes szórakozást fog nyújtani, mint amelyet végül nyújtott. Jót mosolyogtam és nevettem rajtuk, és lelkem rózsaszín fele végre elégedett lehet. :)

Egy könyv, ami pont azt nyújtotta, amit vártam tőle: Arthur Madsen Five- Az új generáció regénye úgy érkezett hozzám, hogy ilyen rosszat még biztosan nem olvastam. És bár hasonlóan rosszat már olvastam, tény és való, hogy az ifjúsági irodalom egyik leggyatrább könyve a Five, amelynek nem szabadott volna megjelennie.

Legszebb könyvborító: ezen a fronton most nálam az Agave Kiadó teljesített a legjobban, Alma Katsu Halhatatlan-trilógiája eddig megjelent két részének a borítói csodálatosak.





Legrondább könyvborító: nálam az idén a mélypont egyértelműen a Delta Visionnél megjelent Az aranyszín lánc borítóképe. Az a pasi! A kard! A lila fény! Az egész koncepció! Mintha a kilencvenes évekből valamelyik poros fiókból került volna elő.




Amit még fontos az idei évvel kapcsolatban megemlíteni, hogy lett nekem egy Fannim, vagyis egy Kindle 5-ösöm, így lehetőségem nyílt végre e-könyveket is olvasni. Odafigyelek a különböző e-könyv áruházak akcióira és az Amazonról letölthető ingyenes e-könyvekre is, mindegyikből jópárat feltettem már az olvasóra. Idén még csak 2 könyvet olvastam Fannin, ezt a számot jövőre mindenképp szeretném növelni.

És hogy mik a jövő évi tervek? Csak a szokásos - teljesíteni a várólista-csökkentést, nem csak mindig az új könyveimet olvasni, hanem a régiekre is kellő figyelmet fordítani, több könyvet olvasni, mint venni, és minél színvonalasabb regényekkel megismerkedni. Ha már csak ez utóbbi teljesülni fog, akkor szép év lesz a 2014-es. :)

December havi könyvzsákmány

A posztot muszáj vagyok ezzel a mondattal indítani: nem, nem fosztottam ki egy könyvesboltot. :) Mert hogy az előző hónapok 5-5 darab beszerzése után a mostani hónap 22 darab szépséget hozott nekem. Igen, jól olvassátok, 22-őt. :D

Ebből mentségemre szóljon, hogy 12 karácsonyi ajándék volt, melyet barátoktól és a szüleimtől kaptam. A Hová tűntél, Bernadett Pupilla drága ajándéka, akivel a Guruban és a Frei kávézóban karácsonyoztunk, az Anne válaszúton a molyangyalkám választása volt. Az Anne karácsonyát Sister barátnőm adta nekem, amit már el is olvastam, cuki kis rózsaszín kötet. :) A döntés jogát Szilmariel barátnémtól kaptam, ráadásul dedikálva, a Tövisek császárát apukám választotta a könyves listámról :), a Szerelmes szélhámosok pedig AryGi meglepetése volt, abszolút nem számítottam rá.

Mindemellett van nekem egy ötös fogatom, akikkel a Molyon ismertük meg egymást, és akikkel lassan hagyománnyá válik, hogy karácsonyra megajándékozzuk egymást.Az Örök kaland, A Hold legsötétebb oldala, a Milyen is a boldogság?, a Seraphina és A Dűne azért járt nekem, mert jó kislány voltam, A boldog élet törvényei, amit én csak a tehenes könyvnek hívok, azért, mert azért nagyon jó nem voltam. :D Azért ezt leszámítva nagyon örülök mindennek. :)



Természetesen a december sem múlhatott el saját beszerzések nélkül. Susan Kaytől A fantomot még a Pupillás karácsonyozás alkalmával szereztem be egy használt ruha üzletben, 590 Ft-ért nem lehetettt otthagyni. :) Az Egész évben karácsony és a Drágám, tudatom veled.. Ulpius 2+1 akció keretében lett az enyém, a harmadik könyv pedig ajándék. A Tiszták még közös molyos rendelésből került most hozzám, az Első 21 novellát pedig maga a szerzős, Kelemen Zoltán juttatta el hozzám, köszönöm neki itt is!

És itt még nincs vége... A Végre szeretőket már nagyon régóta vártam, és végre megjelent és végre enyém lett! On Sai könyvei 34%-os akcióban voltak a Könyvmolyképző Kiadó webshopjában, és mivel a Calderon első részét szerettem, Beát pedig már évek óta ismerem és szeretem, nem hagyhattam ki. Végül A siló és A karácsonyi doboz a Lámpagyújtáson került beszerzésre, előbbi 100 Ft-ért, utóbbi ajándék volt a kiadótól.

Szóval nem panaszkodhatok, szép kis évzárás lett ez így. :) Nemsokára érkezik az évösszegző poszt, abban megtudhatjátok, összesen hány könyvet szereztem idén, és elolvasni mennyit is sikerült belőlük. Elárulhatom: a beszerzések még mindig vezetnek az olvasásokkal szemben. :)


Két sütievés között...

2013. december 26., csütörtök

... egy kis állapotjelzés, mert most kedvem van hozzá.

Szóval megint eljött a karácsony, ami nem tagadom, nekem már nem tudja ugyanazt nyújtani, mint amikor még gyerek voltam. De ennek ellenére is szeretem, ugyanis ilyenkor tudok pihenni, feltöltődni, egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból. Se munka, se gondok, ilyenkor mindent kizárok. Nem mondom, hogy a démonjaim nem mocorognak kicsit, de igyekszem őket elhallgattatni.

Lassan már nekem is csak fenyőágat kéne rágcsálnom

Ami nekem mindig kardinális kérdés karácsony táján, az az evés. Ugyanis sajnos hajlamos vagyok rá, hogy addig egyek, amíg látok finom falatot magam előtt, még akkor is, hogyha a gyomrom már hevesen tiltakozik. Idén végre úgy fest, van egy olyan karácsonyom, ami nem arról szól, hogy meg se tudok mozdulni a sok kajától. Nem mondom, hogy nem ettem, mert hát a sütiket, szaloncukrokat és társait le kell tesztelni, de eddig egészen jól megúsztam. Ma terveim szerint tornázni is fogok, szóval rettegjetek sütikalóriák!

Ami az olvasást illeti, na, az az, amire most így sokkal több időm van. Most nem okoz gondot, hogy este fél tízkor bekucorodom a takaró alá, és egészen fél tizenkettőig abba sem hagyom az olvasást, mivel nem kel másnap reggel korán kelnem. Elolvastam már az Anne karácsonyát, ami egy igazi cukisággyűjtemény, karácsonykor tökéletes, amúgy lehet megülné a gyomromat. Végeztem az Örök kalanddal is, amellyel kapcsolatban egész mást vártam, de végül egész kis izgalmas mese kerekedett ki belőle. Most pedig Joanne Harris novelláskötetét, az Egész évben karácsonyt olvasom, és módfelett élvezem! Harris az egyik kedvenc íróm, annyira egyedi zamata van az írásainak, mással össze nem téveszthető, imádom. Bár vannak a kötetben gyengébb novellák, de egészen zseniálisak is, ráadásul akad köztünk félelmetes is, tegnap este félve merészkedtem ki a sötét folyosóra.

Szerencsére még több, mint egy hétig szabadságon vagyok, igyekszem minél inkább kiélvezni. Ha minden jól alakul, várható még egy évösszegző poszt, mindenféle izgalmas statisztikákkal. :)

Karácsonyra

2013. december 24., kedd

Megint eltelt egy év, újra itt a karácsony. Kinek boldog, kinek kevésbé az, kit az öröm, kit a bánat fog el ilyenkor. Azért remélem, többen vannak, akiket az öröm. Azt kívánom, mindenkinek legyen olyan a karácsonya, amilyennek szeretné! Pörgős-bulizós, vagy családi körben töltött, vagy az ágyba bekucorodós és olvasós, ahogy jól esik. :)

A lenti képen a egyik adag karácsonyi ajándékomat láthatjátok, az összeset egyben majd a decemberi beszerzős posztban teszem közzé. Mindenkinek legalább ennyi könyvet kívánok a fa alá! :)





Könyvek, amelyek bár csábítottak, mégsem kerültek fel a polcomra

2013. december 23., hétfő

Amadea barátném írt arról egy posztot, hogy milyen könyve voltak azok, amelyeknek képes volt idén ellenállni. Aztán nekem is mondta, hogy én is írhatnék egyet, és úgy döntöttem, miért ne?



Szóval felsorolok most pár könyvet, amelyek bár felkeltették az érdeklődésem, végül mégsem szereztem be őket idén:

  1. Samantha Shannon: Csontszüret - nagyon-nagyon reklámozták, és pont ezért tartok tőle.
  2. Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában - mivel ebben sem vagyok biztos, hogy tetszene nekem, inkább parkolópályára tettem, és bár feltettem a karácsonyi polcomra, nem dőltem kardomba, hogy nem kaptam meg.
  3. Jeff Lindsay: Dexter és a végső vágás - Bár szeretem a Dexter könyveket, a legutóbbi kötetek elég laposak voltak, így ezért sem rohantam végül a könyvesboltba.
  4. Mary Doria Russel: Verebecske - Erre még van esély, hogy könyvtárból kikölcsönzöm, de már ő sem izgat annyira, mint eleinte.
  5. Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója - Ezt már többször majdnem megvettem, aztán mindig a nem győzött. Magam sem tudom, miért.
  6. Kevin Hearne: Hounded - Üldöztetve - A sok-sok pozitív kritika ellenére még mindig elrémiszt az, hogy kint már 8 része van a sorozatnak, és ki tudja, hol a vége...
  7. Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól - Szinte soha nem olvasok dokumentarista regényeket, ezért is nem szereztem be ezt a regényt, pedig amúgy érdekelne.
  8. Jenny Downham: Amíg élek - Egyre szkeptikusabb vagyok a YA regényekkel, ráadásul idén megvettem és olvastam a Csillagainkban a hibát, kétlem, hogy azt ez a regény felülmúlná.
  9. Imre Viktória Anna: Az Őrült Hold alatt - Sajnos én és a Kísértés Rt. nem találtunk egymásra, ennek ellenére úgy gondoltam, az írónő megérdemel még egy esélyt. Mégsem került a kosaramba az Őrült Hold, lehet hogy ebből is könyvtárazás lesz.
  10. Lauren De Stefano: Hervadás - Akárcsak az Amíg éleknél, itt is tartok a színvonaltól, pedig elég régóta kívánságlistás nálam ez a könyv. 


Ti milyen könyveknek mondtatok nemet idén?

Novemberi beszerzések

2013. december 1., vasárnap

A könyvkiadás malmai novemberben elkezdtek őrölni, és bár azt hittem, alig tudom majd visszafogni a beszerzéseimet, mégis sikerült. Inkább ajándékba vettem könyvet, mint magamnak, és ez szerintem így szép és jó. :)

A hónap rögtön egy cserével indult. Nagyon örültem, mikor megláttam, hogy valaki cserélne a Mitágó-erdőt, így rögtön le is csaptam rá, és bár zuhogó esőben, de sikerült megejteni a tranzakciót. :)

A hónap többi részében úgy alakult, hogy az Agave Kiadó kiadványai vándoroltak a polcomra. A háromból négy sorozatzáró rész, így semmiképp se szerettem volna kihagyni őket. Az Endymion felemelkedése eléggé elrettentett a méreteivel, még nem tudom, bevállalom-e a tömegközlekedésen való olvasást, vagy inkább a karácsonyi időszakra hagyom. A Zoe története bár csak Az utolsó gyarmat történetének egy más szempontból való újramesélése, mégis nagyon kíváncsi vagyok rá. A testbérlők - Leszámolásnak meg imádtam az első részét, és mivel ez a sorozat csak két részes, izgatottan várom, hogy is zárul Callie története.

A negyedik könyv pedig egy trilógia középső része, a Megtorlás. Alma Katsutól az első rész, a Halhatatlan egy igazán különleges hangulatú regény, remélem a folytatás megtartja a színvonalát.

Decemberre viszont nem ígérhetek mást, mint vért és könyveket. Na jó, előbbit nem, de utóbbiból biztos lesz dögivel. Egyrészt az ajándékba kapottak, másrészt nekem is fáj legalább 2 könyvre a fogam, de ki tudja, mennyi lesz végül az annyi. :)






Honnan is blogolok én?

2013. november 14., csütörtök

Ilweran volt az, aki először megmutatta, honnan is blogol ő. Az egész kiindulópontja az volt, hogy a külföldi mintát követve néhány hazai blogger is megmutatta, honnan is írja a bejegyzéseit, de a legtöbb kép túl steril, trendi, berendezett volt. Így Ilwerannal az élen többen is úgy gondolták, érdemes megmutatni, egy teljesen átlagos blogger íróhelye hogy is néz ki.

És most én is engedek számotokra egy kis bepillantást. Mint az a képeken is látszik, nálam tipikus káosz van: az asztalt random tárgyak lepik el, főleg most, hogy túlórázom. A laptopom lassan egy éve van meg, és már nagyon a szívemhez nőtt, a masszív fa íróasztalomat pedig már általános iskolás korom óta koptatom. A másik két képen azt láthatjátok, mi is vesz körbe engem: naná, hogy javarészt könyvek. :)







Csalódást okozó könyvek: Leviatán ébredése - A soha határa - Egy felejthetetlen hölgy

2013. november 3., vasárnap

És akkor térjünk vissza a könyves posztok világába!

Mivel nagyon sok könyvről nem írtam mostanság, így arra gondoltam, hozok pár ömlesztett posztot, amiben több regényről is fogok értékelést írni. Első körben jöjjenek azok, amelyek csalódást okoztak nekem.

James S. A. Corey: Leviatán ébredése

A Leviatán ébredését mind a kiadó, mind az olvasók többsége dicsérte, ráadásul az borítón George R. R. Martin méltatása áll, ezért elég magasak voltak az elvárásaim vele szemben. Egy igazi tökös űroperára vágytam, ami annyira feldob, hogy rögtön ki akarjak utazni az űrbe miatta. Sajnos nem kaptam ezt meg.

A legtöbben a karaktereket dicsértek, pedig pont, hogy szerintem ez a regény leggyengébb része. Az élő legenda Fredet leszámítva az összes többi karakter felejthető. Hiába van két nézőpontunk, Holdené és Miller nyomozóé, egyáltalán nem lehet érzékelni a különbséget, legtöbbször el is felejtettem, kinek a fejezeténél járunk. Zavaró volt, hogy Holden szinte csak egy síkon, a "jaj-mindenkinek-meg-kell-tudni-mindent-azonnal-gondolkodni-meg-minek" képes létezni, és egyáltalán nem volt hiteles számomra. Ami meg Miller nyomozót illeti, az ő gondoltai, képzelgései a regény mélypontjai. Annyira betegesen megszállott ez a karakter, és annyira nem tudtam átéreznie a motivációit, hogy a könyv végére azt se bántam volna, ha véletlenül szkafander nélkül kilöki valaki az űrbe.

A cselekmény úgy a történet feléig le tudott kötni, de utána úgy éreztem, a szerzőpáros már túl sokat akart markolni, túl nagyszabású akart lenni, és engem már nem tudott magának megtartani. Olyannyira nem, hogy én részemről a folytatásra sem vagyok vevő.

Azért hogy lássátok a másik végletet is, itt elolvashatjátok Hanna írását a regényről, akinek adok a véleményére, most mégis nagyon más ítéletet alkottunk.

J. A. Redmerski: A soha határa

Ennek a regénynek a borítója és a címe is rögtön delejes vonzást váltott ki belőlem, így nagyon örültem, mikor megkaptam a születésnapomra. Nemsokára el is olvastam, hogy aztán keserű szájízzel tegyem le.

A történet első fele azt kell mondjam, hogy igazán jó volt. Imádtam Camryn és Andrew szópárbajait, az utazás hangulatát, a kalandokat, amiket átéltek, és ahogy kezdték felfedezni az egymás iránt való érzéseiket. Nem volt túl nyálas, igazán életszagúnak tűnt az egész.

Sajnos amikor megérkezett a pár Andrew városába, onnantól elindul a lejtmenet. Kiderül a nagy titok, ami már közhelyesebb nem is lehetne, és az egész regény egy rózsaszín unikornisokat is megszégyenítő nyáladzásba csap át. Kár érte, mert a NA (azaz New Adult) műfaj egyik kiemelkedő regénye lehetne. Itt sem hiszem, hogy a folytatást a kezembe fogom venni.


Jessica Bird (J. R. Ward): Egy felejthetetlen hölgy

Ez volt az első e-könyv, amit az én drága Fannimon olvastam. Fanninak hívják ugyanis az e-könyv olvasómat, aki valójában egy Kindle 5-ös, és pár hónapja van a birtokomban. Eddig még nem sokat használtam, de vettem neki szép piros ruhát, vettem már rá jó pár regényt, szóval a lehetőség adott, csak túl sok papírkönyvem van, amely jelenleg elcsábít, de eljön majd Fanni ideje is. :)

A regényre visszatérve, Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatát nagyon szeretem, így gondoltam adok egy esélyt a Jessica Bird néven írt romantikus regényeinek is. Ezek közül elsőként jelent meg itthon az Egy felejthetetlen hölgy, amelynek sztorija első hallásra egyértelműen a Több, mint testőrre hajaz. Ciki, nem ciki, ezt a filmet én nagyon szerettem régebben. :)

Mivel a cím is elárulja, itt sincs happy end, legalábbis nem számomra: egy Romana történet stílusában megírt, faék egyszerűségű történetről van szó, amiben szinte semmi meglepő vagy érdekes pillanat nincs. Férfinak megtetszik nő, nőnek is férfi, de nem jöhetnek össze, hüpp-hüpp, aztán ungabunga, és a végén úgyis mindenki boldog lesz. Mindezt kb. nulla humorral, ami legalább kicsit feldobná a történetet. Örülök, hogy végül csak akciósan, és csak e-ben szereztem meg.




Októberi beszerzések

2013. november 1., péntek

Eltelt ismét egy hónap, és hiába fogadtam meg, hogy újra írni fogok, sajnos nem jött össze. Pedig szorgalmasan olvasok, lenne is miről írni, de valahogy sose jön össze, hogy pont akkor, amikor ihletem van, időm is legyen. Reméljük a november ebben változást hoz, de én már nem merek ígérni semmit.

Mindenesetre azért nézzük csak, miket sikerült ebben a hónapban zsákmányolni.

Míg szeptemberben meglepően jó kislány voltam, októberben már nem tudtam annyira visszafogni magam, érződik, hogy közeledik a fránya karácsony. És még így is csak kb. a felét szereztem be annak, amire valójában vágyok.


  1. A Helyőrség egy közös molyos Szukits rendelés eredménye, már tudom, hogy ezek nincsenek jó hatással rám és a pénztárcámra. :)
  2. A Battle Royale már régóta érdekelt, most le volt elég szépen akciózva a Lírában, és nem tudtam otthagyni. Bár még nem olvastam el, így se bánom, hogy az enyém lett, annyira igényes és szép kiadás!
  3. A Kutya csillagkép, a De mi került a Pitébe? és az Elakadó lélegzet is a Maximos akciós előrendelésben került a képzeletbeli kosárkámba. Egytől egyig gyönyörűek, az Elakadó lélegzetet már el is olvastam, súlyos, jól megírt mű, csak ajánlani tudom.
  4. A két Baricco köny, a Vértelenül és a Selyem is csere útján került hozzám egy nagyon kedves molytól, itt is köszönöm neki.
  5. A Fragments szintén egy Szukitsos közös molyos bűncselekmény eredménye, 40% kedvezménynek könyvrozsomákként esélytelen ellenállni. :)
  6. Az utolsó könyv szándékomon váratlanul került hozzám. A most már harmadik alkalommal megrendezett Moly Slam Poetry esten én is előadtam egy verset, és ennek köszönhetően nyertem ezt a könyvet. Bevallom, semmit sem tudok róla, így még kíváncsibb vagyok, vajh milyen is lesz.
Ez így összesen kilenc könyv, így állok most összesen 89 beszerzett könyvnél. Nem vagyok naiv, hogy azt feltételezzem, 100 alatt meg fogok állni, főleg hogy jön a karácsony is, ó te jesszus! :)

Szeptemberi zsákmányok

2013. október 1., kedd

Most, hogy kicsit javult a kezem, és már kezd múlni az ínhüvelygyulladásom, végre megtöröm egy rövidke bejegyezés erejéig a blogcsendet. Mivel nagyon szeretem mások könyvbeszerzős posztjait olvasni, gondoltam, én is csinálok egyet.

Ebben a hónapban annyira jó kislány voltam, nem is gondoltam volna. :D Csak négy könyvet szereztem be, ebből is csak egyet vettem.

 


A Pokoli szolgálatot Levelibéka blogján sikerült megnyernem, mondanom se kell, mennyire örülök neki. Ráadásul még két angyalos medált és kézzel készített könyvjelzőket is kaptam a könyv mellé.



A Nézd, ki van itt nagyon érdekelt már, és mikor kiderült, hogy a Libri Kiadó megjelentette e-könyvben, az ellenállásom maradéka is elpárolgott, megvettem, és már el is olvastam, szeretnék majd írni róla. Egyelőre annyit, hogy kellően szatirikus regény, bár egyes részek untattak, de összességében nem bántam meg a vásárlást.


Az idő bolondjait dedikálva a szerzőtől, Benyák Zoltántól kaptam meg, kellemes meglepetést okozott vele. Az Ars Fatalist nagyon szerettem, remélem ezzel a regénnyel is így lesz.



Végül a Kraken recenziós féltéglaként érkezett hozzám, ha valakit le akarnék ütni, csakis ezzel tenném. :)

Előre elárulom, az október nem lesz ilyen szerény, már most biztosan 5 könyv landol majd nálam, és akkor még ki tudja, mire fájdul meg a fogam útközben. Előre rettegek. :)

Mark Lawrence: Tövisek királya

2013. augusztus 26., hétfő

Az év egyik legnagyobb meglepetése volt a Tövisek hercege című regény, amely a Fumax Kiadó egyik legsikeresebb könyvévé vált. A magyar olvasók többsége szerette, a Molyon 84%-on áll, és nálam is kiérdemelte a maximális öt csillagot. Nagyon vártam hát a folytatást, ami a nyáron meg is jelent magyarul, és nemsokára a trilógia záró kötetét is kezünkbe vehetjük.

Négy év telt el azóta, hogy Jorgot elhagytuk. Az Odú éppen támadás alatt áll, mindeközben ráadásul Jorg nősülésre is adja a fejét. A múlt viszont folyamatosan felüti fejét: vajon mi történt négy évvel ezelőtt Jorggal, milyen emlékeket rejt a tövises láda? Hogyan nyerhet meg pár száz ember több tízezer ellen egy csatát? Milyen titkokat rejt még a Birodalom, és milyen nyomokat hagytak maguk után az Építők? Ebből a kötetből nagyon sok mindenre választ kaphatunk.

A Tövisek királya körülbelül kétszer olyan hosszú, mint az első rész volt. A cselekmény a múltban, négy évvel ezelőtt és a menyegző napján játszódik. A két történetszál csak lassan ér össze, de akkor végre megértjük, mi is történik Jorg körül és miért. Addig sem unalmas a regény, csak lassabb folyású, mint az első rész volt, mindemellett számomra sokszor nehéz volt elválasztani egymástól a múltat és a jelent.

Mivel a mérete miatt nem éppen tömegközlekedés - és női táska-barát a regény, úgy döntöttem, csak itthon fogom olvasni. Ennek is köszönhető az, hogy több, mint két hónapig tartott, hogy elolvassam. Ráadásul a hangulatom sem nagyon volt meg hozzá, mikor viszont rávettem magam az olvasásra, a könyv maradék egyharmadát egy délután alatt befaltam. Ugyanis a regény végére felpörög a cselekmény, egyes szereplők csalódást okoznak, mások viszont úgy meglepnek, hogy a padlón koppan az állunk. Ahhoz képest, hogy Jorg arája, Mia mennyire nem volt szimpatikus, a történet végére kedvenccé lépett elő.

A regény stílusa nem változott, ugyanolyan mocskos és kegyetlen, mint az első rész is volt, de a humor is meg-meg csillan. Főszereplőnk viszont annál inkább, hogy negatív vagy pozitív irányban, azt mindenkinek magának kell eldöntenie.

Összességében elégedetten tettem le a regényt, és kíváncsian várom Jorg és Mark Lawrence milyen meglepetéseket tartogat számunkra. Mert hogy tartogatnak, abban biztos vagyok.

A könyvért köszönet a Fumax Kiadónak!

Buglyó Gergely: Oni - Szürke vér

Mielőtt a regény szerkesztője, Roboz Gábor megkeresett volna azzal, hogy elolvasnám-e a regényt, már találkoztam a címévél és a borítóval is. Nem mondom, hogy rögtön rohantam érte a boltba, de úgy gondoltam, hogy egy esélyt megérdemel, így kezdtem hát bele a könyv olvasásába.

Áron tipikus kamaszfiú, legalábbis annak tűnik, de mint az ma már tudhatjuk, az ifjúsági regények főszereplői sosem átlagosak. Áron is tudja, hogy ereje sokkal nagyobb, mint kortársaié, vére szürke, és testvérei is ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek. Kalpag nyugodt kisvárosnak tűnik, amíg fel nem tűnik az új lány, Anna, aki nemcsak Kalpag, hanem főhőseink életét is felforgatja. A tét mi más lenne, mint a világ sorsa?

Annak ellenére, hogy a történet nagyon sablonosnak tűnt elsőre, mégis úgy gondoltam, hátha Buglyó Gergely valami olyan magyar ízt volt képes csempészni bele, amiért érdemes elolvasni. Sajnos ez nem teljesen volt így. Bár az elején egészen élveztem az olvasást, és láttam, mi az, ami még egy mai kamaszt is megfoghat benne, sajnos ez az események alakulása során fokozatosan elsikkad. Milyen regény az, amiben az egyik gonoszt Kának hívják, aki persze csakis bőrkabátban látható, és bár vagy hatvanszor le van írva, mennyire tipikusan rosszarcú, Anna, aki okos lánynak van lefestve, rögtön beleszeret? Persze, a rosszfiúk vonzereje stb., de ez nekem akkor is erősen sántított.

A háttérvilág nincs rosszul felépítve, de a történet háromnegyedéig szinte semmire nem kapunk magyarázatot, majd mintha az író észbe kapott volna, hogy ez így nem lesz jó, az utolsó kb. 50 oldalban mindent egyszerre zúdít ránk. Ráadásul főleg a végén nekem nagyon Csontváros utánérzésem volt, egy kis Harry Poterrel megspékelve.
A szereplőink is mind-mind sablonosak: Áron, a főszereplő a hirtelen haragú, mindenbe ész nélkül belevágó kamaszfiú; Nátán (ez a név engem végig nagyon idegesített), a bölcs bátyja, aki mindent mindenkinél jobban tud; a legkisebb testvér, Lily, a cserfes lányka; Anna, a rejtélyes hölgy, akibe persze főhősünk rögtön beleszeret; Feri, Áron legjobb duci barátja, aki mindentől fél; és Petra, aki halálosan szerelmes Áronba, és mindig főhőseink útjában van. Mint egy ifjúsági szappanopera, nemde?

Buglyó Gergely is abba a hibába esett, mint sokan a mai írók közül, hogy sokat akart markolni, de keveset fogott. Mivel itt is természetesen egy trilógiáról van szó, azért még van esély rá, hogy a következő kötetek átgondoltabbak és kidolgozottabbak lesznek.

A könyvet mindenesetre köszönöm Roboz Gáborban és a Ciceró Könyvstúdiónak!

László Zoltán: Egyszervolt

2013. augusztus 25., vasárnap

Be kell valljam, a mai napig nagyon szeretem, ha elvarázsolnak. Régen és még ma is szívesen megnézem a magyar meséket és népmeséket, és amikor meghallottam, hogy László Zoltán ez utóbbit fogja regénye egyik fő motívumaként használni, nagyon megörültem. Zoltán sci-fi-jei, A keringés és a Nulla pont is elnyerte tetszésemet, így nem alaptalanul reméltem, hogy így lesz ez az Egyszervolttal is.

Főhősünk Karsa Harlan, aki egy hullaházban dolgozik, és az egyik esti randevúján után arra ébred, hogy furcsa dolgok kezdenek történni vele. Feltűnik egy rémisztő hivatalnok, a porcelánok megmozdulnak, és mindenféle emberek és lények kezdik el üldözni. Ha életben akar maradni, el kell fogadni a mogorva nyomozónő segítségét, és fel kell fedeznie Budapest a legtöbbek számára rejtett oldalát.

Sajnos azt kell mondjam, túl nagyok voltak az elvárásaim a könyvvel kapcsolatban. Nem volt a legjobb ötlet Gaimanhez hasonlítani, akinek bár nem minden műve ugyanolyan színvonalú, mégis van egy egyedi hangja, ami csak rá jellemző. László Zoltán mintha ebben a regényben nem találta volna meg a sajátját. A karakterek nem kellően kidolgozottak, én például egyáltalán nem tudtam sem Harlanért, sem a nyomozónőért, sem a másik főhősnőért, Tótfalusi Rékárt izgulni. A történet képtelen volt magába szippantani, végig kívülállónak éreztem magam, pedig egy ilyen könyvnél az embernek egynek kéne éreznie magát a szereplők közül.

A magyar népmesei elemek kihasználása sem sikerült tökéletesen sajnos, bár voltak elemek, amelyek tetszettek (a Westend vízesésére már nem tudok ugyanúgy tekinteni :) ), mégis kevésnek éreztem ezt. A vége felé pedig a sci-fi szál behozását kifejezetten erőltetettnek éreztem. Nem voltam megelégedve a lezárással sem, bár tény, hogy izgalmasabb volt, mint a könyv többi része.

Szerintem az Egyszervolton lehetett volna még mit alakítani, mert így egy nagyon jó alapötlet veszett kárba. Ennek ellenére továbbra is jó írónak tartom László Zoltánt, reménykedem, hogy a következő regényében több örömömet fogom lelni.

A könyvért köszönet az Agave Kiadónak!

Ui: A borítót viszont imádom, az idei év egyik kedvence nálam.

És akik kihajózhatnak a Szörnyek tengerére...

2013. augusztus 12., hétfő

Végül a mozijegyekért szóló nyereményjátékra 101 megfejtést tudtam elfogadni. Sajnálattal kellett észrevennem, hogy egyesek képtelenek felfogni, hogy egy ember egyszer jelentkezhet csak a játékra, úgy látom, ezt legközelebb ki kell hangsúlyoznom. Akik többször jelentkeztek, azoknak az összes jelentkezését érvénytelennek tekintem.

De inkább nézzük csak, a random.org segítségével kik azok a szerencsések, akik másodmagukkal holnap este megnézhetik a Szörnyek tengerét:

S. Cintia és V. Boglárka!

Gratulálok nekik, e-mailben értesítem őket a részletekről.

Aki pedig lemaradt, az augusztus 15-től bármely hazai moziban megtekintheti a filmet.

Nyerj jegyet a Percy Jackson - Szörnyek tengerére!

2013. augusztus 7., szerda


A Könyvmolyképző Kiadó és az Intercom javából ismét mozijegyet nyerhettek, mégpedig a sokak által kedvelt könyvsorozatból készült Percy Jackson - Szörnyek tengerére. Nincs más dolgotok, mint augusztus 11-e, vasárnap este 20 óráig kitölteni a lent látható kérdőívet.

A vetítés időpontja: augusztus 13 (kedd), 19:00, Budapesten (a pontos helyszínt a nyertesekkel közlöm majd). Két páros jegy vár gazdára, melyek nem cserélhetőek be készpénzre, szóval csak az jelentkezzen, aki tényleg el is tud jönni a vetítésre!

Akit pedig érdekel a könyv, ITT bele is tud olvasni.

Jó játékot és sok szerencsét! :)



Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

2013. július 14., vasárnap

Jane Rogersről még nem hallhattak túl sokat a magyar olvasók, bár a Jessie Lamb testamentumát néhányan a moly.hu-n elolvasták angolul, így egy-két vélemény már volt róla. Mivel a disztópia az egyik kedvenc műfajom, rögtön felkaptam rá a fejem, és nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy az Ad Astra Kiadónál fog megjelenni. Amikor pedig megpillantottam a magyar borítót, már nem lehetett a regényt kirobbantani a kívánságlistám elejéről.

A történet szerint egy olyan világban járunk, ahol az AHS vírusnak köszönhetően a nők nem tudnak gyermekeket világra hozni, így lassan, de biztosan fogyatkozik az emberiség. A tudósok folyamatosan kutatják a gyógymódot, de megnyugtató megoldást képtelenek találni. Itt éli a 16 évesek tipikus életét Jessie Lamb, aki jó kamaszként meg akarja menteni a világot, de bármibe kap, nem lesz túl sok eredménye. Amikor viszont meghozza élete legfontosabb döntését, az apja úgy dönt, ideje a lányát bezárni, míg nem tér jobb belátásra...

Mind a molyon, mind a blogokon érdekes beszélgetéseket olvashatunk a regényről. A legtöbben azt az álláspontot képviselik, hogy Jessie egy buta liba, aki képtelen felfogni, milyen súlyos döntést hozott meg, ráadásul a szüleire sem hallgat. Én egy teljesen más álláspontot képviselek.
Igaz az, hogy Jessie tipikus kamaszként viselkedik, de mivel én sem voltam egyszerűen kezelhető tinédzser, teljesen meg tudtam érteni a tetteit, az érzelmeit. Keresi azt, amiben hihet, különböző szervezkedésekhez jár el, akárcsak a többi vele egykorú. A felnőttekben képtelen hinni, főleg a tudósokban, mint az apja, mert az AHS vírust nem állították meg, tehetetlenek vele szemben.

Sokan felelőtlennek tartják őt, de szerintem igenis tudta, mit vállal, amikor meghozta a döntését. Látta, milyen események mennek végre a környezetében, mi történt a családjában, és ezek hatására képes volt érett döntést hozni. Én végig neki szurkoltam a szüleivel, főleg az édesapjával szemben, még ha részben meg is tudtam érteni, miért képtelenek Jessie választását elfogadni. Mégis úgy érzem, joga van döntenie a sorsáról, a jövőjéről.

Engem pont a megfelelő hangulatban kapott el a regény, amikor teljesen nyitott voltam rá, és szinte beleszerelmesedtem a szövegbe. Amikor olvastam, egy teljesen más érzelmi állapotba kerültem át, amikor csak Jessie és az ő világa, története létezett.

Nagyon remélem, hogy nekünk soha nem kell egy ilyen jövőt megtapasztalnunk, és a gyerekeinknek ilyen súlyos döntéseket hozniuk. Pedig a világunk nem éppen a megfelelő irányba halad, és úgy vélem, Jane Rogers is egyetért velem ebben.

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Ui.: A borítót egyszerűen imádom, a Könyvhéten print és poszter formájában is beszereztem, amelyek azóta a falamat díszítik. Remélem máskor is láthatunk majd Gyermán Petra-fotót könyvborítón!


And the winner is...

2013. június 24., hétfő



Először is köszönöm nektek, hogy annyian játszottatok azért, hogy egy estét Brad Pitt társaságában töltsetek. :) Mindemellett meg kell jegyeznem, hogy többen is próbáltak többszörös jelentkezéssel csalni, amiért nem zártam ki őket, de csak egy jelentkezésüket hagytam meg. Aki pedig az e-mail címe helyett a rendes címét adta meg, hát, azzal nem tudtam sokat kezdeni. :P Egyetlen rossz megfejtés is érkezett, ő szintén kimarad a sorsolásból.

Így hát összesen 135 helyes megfejtő közül sorsolom ki a nyerteseket a random.org segítségével.
Nem is szaporítom tovább a szót, aki szerda este másodmagával megnézheti premier előtt a Z világháborút, az nem más, mint:

M. R. Adrienn és V. József!

Gratulálok nekik, nemsokára e-mailben kapnak értesítést róla, hova kell menniük és miként kaphatják meg jegyüket.

Akik nem nyertek, azok se csüggedjenek, csütörtöktől már a mozikban a Z világháború!

UPDATE: Mivel Adrienn nem tud eljönni a vetítésre, ezért sorsoltam új nyertes, aki nem más, mint K. Evelin! E-mailben már értesítettem is őt.

Dan Wells: Szörnyeteg úr

2013. június 23., vasárnap

Amikor a Fumax Kiadó bejelentette, hogy megjelenteti Dan Wells Nem vagyok sorozatgyilkos című könyvét, még semmit nem tudtam a regényről, csak annyit, hogy ez nekem a címe alapján kell. A Dexter történeteket is mind olvastam, amelyek idehaza megjelentek, és a sorozatgyilkosság témája valahogy mindig is érdekelt, talán azért, mert az én karakteremtől annyira távol el a dolog. Jó érzés belesni olyan emberek fejébe, akik annyira máshogy gondolkodnak, mint én.
Szerencsére a Nem vagyok sorozatgyilkos beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és így már alig vártam, hogy a folytatást, a Szörnyeteg urat a kezembe vehessem, ami tavasszal meg is történt.

John Cleaver életét onnan követjük tovább, ahol az első rész végén elhagytuk. Szociopata főhősünk városában már úgy fest, beköszöntene a nyugalom, amikor is újabb gyilkosságok ütik fel fejüket, amelyek megint sorozatgyilkosra utalnak. Mindenki azt kérdezgeti, vajon az Claytoni gyilkos tért vissza, vagy ez most valaki más? Egyedül John tudja az igazságot, és ő az egyetlen, aki képes véget vetni az újabb ölési hullámnak. Mindemellett saját vérszomjával és még Brooke iránt táplált kissé furcsa vonzódásával is meg kell birkóznia. Szörnyeteg úr egyre jobban rázza ketrece rácsait...

Amíg a regényt olvastam, folyton a Skillett Monster című dalának sorai csengtek a fülemben, annyira passzol Wells írásához. Ugyanis a történet legfontosabb kérdése az, John képes-e megbirkózni belső rémével, akit csak Szörnyeteg úrnak hív. Mondjuk így is a könyv első negyedénél voltak kétségeim, érdemes volt-e folytatást írnia Wellsnek, ugyanis nem éreztem azt az átütő erőt benne, mint a Nem vagyok sorozatgyilkosban. Szerencsére később, ahogy megkapjuk a történet első nagy csavarát, beindulnak az események, és újra képesek a lapok mágneses hatást kifejteni az olvasóra.

Anélkül, hogy bármilyen poént is lelőnék, elárulom, hogy ahova végül kilyukadunk, az szerintem sokkal, de
sokkal nyomasztóbb, mint az első részben. Wells itt már tényleg horrort ad nekünk, amin le lehet rágni a tíz körmünket, és képes igazán hátborzongató hátteret teremteni John vívódásának. Ugyanis az egész cselekményszál egyfajta akadálypálya főantihősünk számára, amelyben kiderül, képes-e megbirkózni Szörnyeteg úrral, és a viszonylagos normalitás talaján megmaradni, vagy pedig elszabadul a pokol.
Lehet, hogy ez furcsán fog hangzani, de én egyszerre szurkoltam mindkettőnek. Megnézném, mire lenne képes a belső rém, de megszerettem annyira ezt a kis szociopatát, hogy azt akarjam, hősnek maradjon meg, és ne váljon maga is sorozatgyilkosság. Furcsa egy kettősség ez, de le a kalappal Dan Wells előtt, hogy ezt képes kihozni az olvasójából.

Azt mondom, hogy akik szerették az első részt, bátran vegyék kezükbe a folytatást is. És még nincs vége: a trilógia záró darabja, az I don't wanna kill you már 2011-ben külföldön megjelent, én pedig nagyon remélem, hogy a magyar olvasók még idén a kezükbe foghatják. Vér fog itt folyni, érzem én. :)

A könyvért köszönet a Fumax Kiadónak!

Nyerj jegyet a Z világháború premier előtti vetítésére!

2013. június 17., hétfő

Végre itt a nyár, és meleg az idő, bár a strandon a legjobb ilyenkor, azért a légkondicionált moziterembe sem
rossz beülni, főleg, mert jobbnál jobb filmek érkeznek a nyáron.
A UIP-Dunafilm és a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából most két szerencsés játékos páros belépőt nyerhet a Z világháború premier előtti vetítésére.

A játék szabályai nagyon egyszerűek: a lenti űrlapon lévő két kérdést kell megválaszolni, mindemellett a nevet és az e-mail címet megadni. A válaszokat június 23-a, vasárnap este 8-ig várom.
A vetítés helye és ideje: június 26. 20:00, Budapest. Hogy pontosan melyik moziban is lesz, azt majd a nyertesek fogják megtudni.

Kérlek titeket, hogy csak azok játszanak, akik tényleg el is tudnak jönni a vetítésre!

Akikhez nem lesz kegyes Fortuna, azok június 27-étől láthatják a filmet a hazai mozikban.
Jó játékot és sok szerencsét! :)


Amikor a könyves bloggert faggatják

2013. június 12., szerda

A Könyvhéten mindamellett, hogy sikerült 15 könyvvel gazdagabban hazatérni, még interjú is készült velem. Az ekultura.hu dolgozói úgy gondolták, érdemes minket, könyves bloggereket mikrofonvégre kapni. Először azt hittem, a Könyvhétről kérdeznek majd, de végül a blogomról és az olvasásról, kiadókról volt szó.

Eléggé tartottam tőle, hogy nem vagyok egy kamerabarát arc, és nem lesz majd nézhető az interjú zacskót mégse húzhattam a fejemre, de sokkal jobban sikerült, mint vártam. Bár nagyon izgultam, és túl sokszor töltöttem ki a szavaim közti rést ööööö-vel, mégis sikerült a visszajelzések alapján normális ember látszatát keltenem. :)

És akkor íme hát az interjú:


Végre, végre, végre!

2013. június 2., vasárnap

Ta-mia Sansát a moly.hu-nak köszönhetően ismertem meg, először csak beszélgettünk, majd megkérdeztem, elolvashatnám-e az egyik regényét, amely kéziratban terjedt. Végül nem is álltam meg egynél, és nagyon szorítottam neki, hogy sikerüljön kiadót találnia a műveinek. A Sötét Hórusz sajnos elég rossz sorsra jutott, de most a Delta Vision Kiadó úgy döntött, belefog az egész Gender krónikák kiadásába. Az első részt, A menekülés évét már a Könyvhéten kezünkbe is foghatjuk.

A borítója szerintem egyszerűen csodálatos lett, arra pedig büszke vagyok, hogy a fülszöveg az én közreműködésemmel született meg.

Fülszöveg:

A XXII. században az emberiség több álma is valóra válik: létrejön az Egyesült Országok Szövetsége, amely a világ összes államát egységbe tömöríti, és megtörténik a kapcsolatfelvétel egy értelmes idegen fajjal is. Úgy tűnik, az emberiség beléphet az aranykorba, de ez csak a látszat. A Szövetséget üzleti érdekek kusza hálója szövi át, és a vezetők legtöbbjének egyetlen célja van: mindenkit engedelmes bábbá formálni.

Ebben a világban éli a gazdag, unatkozó feleségek felszínes mindennapjait Sandra Manul, akiről csak kevesen tudják, hogy valójában a múltja elől keresett menedéket a magas rangú Ítélő, James mellett. Miközben az árnyak, amelyek elől elfutott, utolérik, olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek nem csak a saját, hanem az egész emberiség sorsát megváltoztatják.


Az írónő a Könyvhéten a Delta standjánál dedikálja is a könyvet, június 8-án, szombaton délután 14 órától. Én mindenképp ott leszek!
Itt pedig elő is rendelhetitek a regényt.

A Holtak hajnala - Isaac Marion: Eleven testek

Nemcsak a vámpírtörténetek reneszánszát köszönhetjük Stephanie Meyernek, hanem azt is, hogy megnyitotta az utat a vérfarkasok, alakváltók, tündérek és angyalok előtt, azok meg nem voltak restek, és befészkelték magukat a könyvesboltok polcaira. A zombik megjelenése sem számít meglepőnek, az viszont, hogy valaki egy részben romantikus történetbe ágyazza be őket, annál inkább.

Isaac Marion első regénye az Eleven testek, amely egy zombi szemszögéből mutatja be a ránk váró jövőt, amelyet a Holtak és azon belül is a Csontik, az élőhalottak első generációja ural, és ahol az ember számít veszélyeztetett, a kihalás szélén álló fajnak. R nem emlékszik a múltjára, hogy ki volt ő, honnan jött, mit csinált, csak a nevének kezdőbetűjét tudja felidézni. Különlegesnek számít ő zombiföldön: vannak érzései, olyan gondolatai, amelyek nem csak az evésről szólnak, mindemellett mindenféle tárgyakat gyűjt, és Frank Sinatrát hallgat. Nem éppen ezt várnánk egy hullától, nemde? Az éhség viszont őt is kísérte, és az egyik élelembeszerző körúton (értsd: embervadászat) egy fiatal lány, Julie barátjának agyából lakmározik, és a fiú emlékei felébresztenek benne valamit. Innentől egy célja lesz: megvédeni Julie-t, bármi áron.

A borító és a cím alapján biztos vagyok benne, hogy a legtöbben egy újabb Alkonyat történetre számítanak ismét. Én is attól tartottam, hogy kapunk egy zombi Edwardot és egy szőke Bellát, akik után megint tinik millió sikítozhatnak majd. Véleményem szerint itt szerencsére mégsem ezzel állunk szemben.
Hogy miért? Mert Marion nem kívánja túlságosan komolyan venni magát és a szereplőit. Morbid humora végigkíséri a regényt, különös ízt adva neki. A szereplők pedig? R nem éppen egy szívtipró, rothadó ajkakkal nehéz annak lenni, Julie pedig egy igazi vad lány, aki ivással, füvezéssel és minden egyéb tiltott dologgal próbálja túlélni a túlélhetetlent. R ráadásul nagyon érzékeny, főleg egy zombihoz képest. Elgondolkodtató, hogy vajon milyen lehetett emberként? Annyit tudunk róla, hogy öltönyben és nyakkendőben halt meg, valószínűleg elfoglalt üzletember lehetett, aki inkább átgázolt másokon, mint hogy segített volna rajtuk.

A két szereplő között talán pont eltérőségük miatt működik a kémia, de Marion végig vigyáz arra, hogy ne fulladjon rózsaszín nekrofíliába a kapcsolatuk. Bár ők vannak a középpontban, ők csak eszközök arra, hogy az író egy olyan világról meséljen, ahonnan nem csak azért tűnt el az emberség, mert az emberek eltűnnek, hanem már jóval előtte megkezdődött a hanyatlás. A szeretet, az együttérzés, a jóindulat kezd eltűnni lassan a világból, és ami a helyére lép, jót nem hozhat számunkra Marion szerint.

Aki vevő egy nem éppen hagyományos olvasmányélményre és nem borsódzik a háta még a zombi szótól, annak bátran ajánlani tudom az Eleven testeket. A regényből ráadásul film is készült, amit nemrég mutattak be a hazai mozik, és azon ritka hollywoodi filmek számát bővíti, amelyek lélekkel rendelkeznek. Még ha az csak egy élőhalotté is.

(A cikk eredetileg megjelent a Campusonline-on.)

Greag Egan: Diaszpóra

2013. május 17., péntek

Greg Egan neve eddig nem lehetett túl ismerős a magyar olvasók számára. Az ausztrál science fiction író leginkább hard sci-fiket ír, amelyekben meghatározó szerepe van a különböző matematikai - és kvantumelméleteknek. Bár volt már szerencsém keményvonalas sci-fikhez, bevallom, tartottam tőle, hogy bele fog törni a könyvjelzőm ebbe a regénybe. Nem így történt, de nem volt egyszerű menet sem.

A történet szerint a 21. században az emberiség java része az Introdus keretében csatlakozott a poliszokhoz, melyek szoftverré vált polgárok közösségei. A többség úgy gondolta, hogy ez lehet a túlélés egyetlen lehetséges útja. Bár eleinte csak élő emberek váltak szoftverré, később megszülettek a digitális árvák, akik sohasem éltek testben. Közéjük tartozik Yatima, akinek ráadásul rögtön az elején végigkövethetjük megszületését (ha ezt lehet annak nevezni), majd rajta keresztül nyerhetünk a poliszok világába és a diaszpóra menetébe betekintést.

Képzeld el, hogy egy olyan helyen élsz, ahol képesek vagy bármit megváltoztatni! Ahol a fizika nem szab  határokat, ahol önmagadat is átalakíthatod. Én szinte biztos, hogy kipróbálnám, milyen lehet muffinhegyek között élni, csokifolyóban megmerítkezni, és a madarak helyett könyvek szállnának körülöttem, amelyeket bármikor elkaphatnék és kezembe vehetnék (ebből is látszik, mi a két legnagyobb függőségem az életben :P).
Komolyra fordítva a szót, ez a szinte már isteni hatalom nagyon csábítóan és mámorítóan hangzik, de egyrészt egy idő után könnyen elunható, másrészt azok, akik valaha éltek igazi testben, kénytelenek arra rájönni, hogy a poliszok világában már sohasem fogják ugyanazokat az érzéseket, vágyakat, érzeteket megtapasztalni, mint azt tették a Földön. Bár ez egyesek számára lehet, hogy vonzó, számomra ez túl rideg, túlságosan messze van a valóságtól.

Mint azt említettem, nem volt könnyű menet Egan regényét elolvasni. Tényleg tele van különböző
elméletekkel a matematika, a fizika, és azon belül a kvantumfizika világából, amelynek a megértéséhez biztos vagyok benne, hogy több tudományos regényt kellett volna olvasnom. Jól mintázza ezt, hogy akkor értettem meg, milyen forma is az a tórusz, mikor egy barátom a lyukas közepű fánkhoz hasonlította. :) És bár 3 dimenzióban otthonosan mozgok, még a negyedikkel is megbarátkozom valahogy, a hat-kilenc-tizenhat dimenzió nekem már meghaladta a fantáziámat.
Olvasás közben észre-észrevettem, hogy az elolvasott fél-egy oldalból körülbelül semmit nem értettem. Ilyenkor vagy próbáltam magam még egyszer átrágni a szövegem, de a legtöbbször, hogyha a történet megértésében nem zavart a kimaradás, inkább haladtam tovább.

A történet maga egyébként kellően érdekes, csak a végére vált számomra túlzóvá. Olyan dolgok hajszolásába kezdtek bele szereplőink, amelyeket én már nehezen értem fel ésszel. Ennek ellenére sem mondanám azt, hogy kellemetlen olvasmányélmény lett volna, meg le a kalappal Egan előtt, hogy egy ilyen regényt képes volt megalkotni, de ha újra is olvasom a könyvet, az nem a közeljövőben fog történni. Maradok a borítója nézegetésénél, mert az, ahogy már lassan megszokott az Ad Astránál, remekül sikerült.

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Lauren Beukes: Moxyland

Lauren Beukes első regénye, a Moxyland 2008-ban jelent meg, ezt követte 2010-ben a Zoo City. Nálunk viszont pont fordítva történt, az Ad Astránál először a Zoo City jött Sánta Kira elképesztően gyönyörű borítójával, nemrégiben pedig a Moxyland is megérkezett hozzánk. Furcsa, hogy én mégis az előbb megjelent regényét érzem kiforrottabbnak, mindjárt ki is fejtem, miért.

A jövőbeli Fokvárosban négy fiatal életének pár napját követhetjük végig. Kendra, a fotóművész, aki eladta a testét, és ezzel együtt a lelkét is egy üdítőital-gyártó cégnek; Lerato, aki egy multinál dolgozik, és belülről próbálja rombolni hackerként a rendszert; Toby, a Pinanaplók nevű egyszemélyes valóságshow főszereplője, aki akaratán kívül keveredik a lázadók közé; és Tendeka, aki az utcagyerekekért kíván kiállni, és csak későn veszi észre, hogy lázadásával elvetette a sulykot. Ők mind egy olyan világban élnek, ahol a telefonok SIM-azonosítói adnak személyiséget, anélkül senki vagy, és az állam minden egyes polgárát igyekszik megfigyelni és engedelmességre "nevelni".

Egy olyan világot tár elénk Beukes, ahol már mindent a nagy cégek uralnak, és nincs olyan felület a városban vagy az embereken, amely ne lenne eladó. Annak érdekében, hogy a fogyasztók őket válasszák, a cégek nanotechnológiát is bevetnek. A SIM-azonosítóknak köszönhetően pedig mindenkit nyomon tudnak követni, merre jár, és mit csinál, akiknek pedig nincs, azok a társadalom peremére kerülnek.

A legfélelmetesebb ebben a jövőben, hogy teljesen simán el tudom képzelni, hogy valóssággá váljon. A technikai feltételek egy része ma is adott, az államoknak pedig egyre nagyobb igényük lesz arra, hogy kordában tartsák polgáraikat, a multikról nem is beszélve. Az írónő az ezzel járó nyomasztó hangulatot remekül képes átadni regénye lapjain. A cím és a borító alapján akár azt is hihetnénk, itt valami vidám vagy legalább kevésbé húsba vágó történetről van szó, pedig ez közel sincs így. Beukes könyve már-már félelmetesen realista és valóságos, nem szépít semmit, a káromkodás és az erőszak ugyanúgy jelenik meg, mint a való világban.

Azért érem jóval kiforrottabbnak a Moxylandet, mint ahogy az elején említettem, mert egyrészt a cselekménye sokkal jobban felépített, izgalmasabb, mint a Zoo Citynek, és a karaktereket is kidolgozottabbnak érzem. Bár sokan nem kedvelik Toby nézőpontját a regényben, nekem ő lett a kedvencem, mert nagyon összetett személyiség, és sose lehet tudni, mit fog tenni a következő percben. Ráadásul nála tudhatjuk meg, miért is az a címe a regénynek, ami.

Bár az első 100 oldalnál még nem igazán akart számomra összeállni a történet, utána szép lassan helyükre kerültek a darabkák, és a hideg is kirázott a végkifejlettől. Reményeim szerint Beukes következő regénye, a Shining Girls, amelynek már a története megnyert magának, hasonlóan vagy akár még jobban meg fog majd fogni. Addig is nézegetem a hűtőmön lévő kis Moxyt, és imádkozok azért, hogy ne kelljen soha se nekem, se a gyerekeimnek Moxyföldön élnünk.

A könyvért köszönet az Ad Astra Kiadónak!

Könyvstop, avagy a hörcsögnek is kell egy kis pihenő

2013. május 2., csütörtök

Könyvstop. Minden könyvimádó legrettegettebb szava. Mert azt jelenti, nem lehet újabb drágaságokat megvenni, simogatni, kiélvezni, hogy most már a mi polcunkat díszítik. A rendelés bűnös öröme, és amikor megkapod az értesítést, hogy végre átveheted a zsákmányokat, simán felér egy orgazmussal.



De sajnos néha elszalad a (könyv)ló a könyvmollyal, és azt veszi észre, hogy már csak gyűjti és gyűjti be a könyveket, a polcok csak telnek, de alig halad a meglévő olvasmányokkal is. Valahogy úgy érzem, hogyha túl rövid idő alatt veszek túl sok könyvet, nem tudom igazán élvezni a beszerzésüket. Szó se róla, akkor is örülök nekik, de valahogy elvész a varázs. Ráadásul sajnos nem rendelkezem több kajmán-szigeteki bankszámlával, így kétszer is meg kell gondolni, mely könyveknek hagyom magam elcsábítani.

A Könyvfesztivál és egy borús hétfő úgy hozta, hogy rövid időn belül sikerült 9 regény gazdájává válnom,
ami egyrészt boldogsághormonok milliárdjaival tölt el, másrészt viszont heveny lelkifurdalásom támad, amint ránézek a rám váró könyvhalmokra, és a pénztárcám is jelzi, hogy nono, azért ebből nem kéne rendszert csinálni! (Pedig tudnék. :) )

Szóval most veszek egy nagy levegőt, tekintetemet a polcaimra vetem, és fogadalmat teszek. Április 30-án vettem utoljára könyvet (mennyivel jobban hangzik így, mint az, hogy tegnapelőtt :P), és a cél az, hogy a Könyvhétig vásárlásböjtöt tartsak. A recikönyv ez alól a kivételek, de mivel  mostanság úgy is jóval kevesebbet vállalok, ezért az nem lesz várhatóan olyan nagy várólistanövelő tényező. Cserélni nem tervezek mostanság, de még az is határesetként elfogadható.

Addig is marad a virtuális és való világban történő nyálcsorgatás. Mondjuk  az utóbbi időben keveset járok könyvesboltba, de sajnos vagy szerencsére az internet mindig kéznél van. Majd vigasztalom magam azzal, hogy a Könyvhéten viszont szabad rablás lesz, és a most el nem költött pénzt majd fordíthatom az akkor megjelenő könyvek beszerzésére. Egyelőre 6 könyv van a listámon, és még van bő egy hónap addig...

Kedves Olvasóim, kérlek titeket, szurkoljatok nekem, hogy a nagy elhatározást véghez tudjam vinni! :) Aki pedig kellően motivált vagy mazochista, az akár csatlakozhat is. :))

A zombikat lelövik, ugye?

2013. március 30., szombat

Bár lehet, hogy ezt nagyképűség kijelenteni, de azt kell mégis mondjam, hogy ez a bejegyzés az egyik kedvencem lett a sajátjaim közül. Tavaly március 5-én jelent meg a konyvgalaxis.freeblog.hu-n, és kijelenthetem, hogy elég nagy népszerűségre tett szert. Azóta sem vesztett az aktualitásából, sőt, mivel pont most jelent meg a Warm Bodies regény magyarul, Eleven testek címen, amelyet hamarosan követ a film is, aktuálisabb nem is lehetne.

A vámpírok, angyalok és tündérek után egy olyan lény került az ifjúsági irodalom kereszttüzébe, amelyre nem gondoltunk volna: a zombik.

Mihez is vagyunk szokva zombik terén? Hogy ők lélek nélküli élőhalottak, akiket csak az éhség és a túlélés
hajt. Nem nyújtanak éppen vonzó látványt, hiszen oszlanak-foszlanak, rothadnak is, és általában vér borítja őket, szóval a tisztálkodás sem erősségük. Nem támadnak tőlük az embernek éppenséggel romantikus gondolataik. Mostanáig.

Ugyanis a csillogó, szerelmes vámpírok, és a szenvedő vérfarkasok után érkeznek a szerelmes, érző zombik! Akik csak kicsikét rohadnak, mert hát valahogy csak vonzónak kell majd lenniük a lánykák szemében. Az első ilyen könyv, amibe belefutottam, az Lia Habeltől a Dearly, Departed, amelyről Lobo blogjában olvastam. A sztori egy lány történetét meséli el, aki egy katonába szeret bele, aki nem mellesleg két éve halott. Idézet Lobo bejegyzéséből: "A lány egy olyan táborba kerül, ahol a hadsereg gerincét zombik adják, akiket egy jól képzett orvoscsoport tart kordában, mert azt felfedezték, hogy nem mindenkiből lesz emberevő mozgó hulla, hanem vannak akikben megmarad az emberiesség, s a bomlásuk is féken tartható. Nora eleinte fél és undorodik, aztán fokozatosan megkedveli Bram-et, majd a csapatát és végül még szerelmes is lesz a fess, de halott fiúba." Nagyon romantikusan hangzik, nem? :P

Aztán a következő könyv, amibe belefutottam, az a Isabelle Kruger Undead című műve. Ez egy 18 éves lányról szól, aki zombik ellen harcol, míg egy nap találkozik Aidennel, aki félig ember, félig zombi. Hoppá-hoppá, ez aztán a kombináció! Itt nem tér rá ki a fülszöveg, hogy egymásba szeretnének, de a történet adja magát. Persze azért itt is van emberiség megmentése, meg világbéke, hehe.

A legújabb őrület pedig, amire Hálivúd is lecsapott, az a Warm Bodies. Bár a címről egy melegfilm juthatna
eszünkbe, nem erről van szó, ez annál sokkal jobb! R ugyanis egy fiatal srác, akinek nincsenek emlékei, pulzusa, persze zombi, de álmai vannak. Bár csak néhány szótagot képes beszélni (rohadó nyelvvel ugyebár macera a kommunikáció), de a lelki világa nagyon színes. "Élete" akkor változik meg, amikor egy tinisrác emlékeit megtapasztalja, miközben elfogyasztja annak agyát (!), és hirtelen felébred benne a védelmező ösztön, hogy megvédje az áldozat barátnőjét. Persze aztán innentől itt is van szerelmi történet... Már nem azért, de ha valaki kiszívná a barátom agyát, nem hiszem, hogy azzal a zombival tartanék, főleg ha még el sem tudja mondani, hogy bocsi, nem személyes a dolog, csak éhes voltam... Nem hogy még bele is szeressek. Persze nem olvastam a könyvet, de a fülszövegre azért erősen ráncolom a szemöldököm.

Szóval itt állunk, ahol a part szakad: elözönlik a piacot a szerelmes zombik, és mi semmit sem tehetünk ellenük. Részemről itt van az a pont, amikor azt mondom, ez már túlzás. Érző vámpírok: ok, Anne Rice megmutatta, lehet ezt szépen művelni. Érző farkasok, tündérek satöbbi: legyen. De érző élőhalottak? Számomra nem szimpatikus az ötlet. Azért lehet, hogy a Warm Bodiesnak (remélem nem Meleg testek lesz a címe, mert akkor sírok) adok egy esélyt. De csak a könyvnek, a filmverzió már az első képek után heveny rángást vált ki belőlem.


Pages - Menu

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS