Karen Marie Moning: Új nap virrad

A Cor Leonis Kiadó betartotta, amit ígért: a Könyvhéten kezünkbe vehettük a Tündérkrónikák sorozat negyedik részét, most pedig megérkezett a várva várt ötödik kötet is! Azért nem írom, hogy az utolsó, mert bár szinte minden titokra fény derül, itt koránt sem ér véget Mac története.

Figyelem! Annak, aki nem olvasta az előző köteteket, spoilert tartalmazhat ez a bejegyzés!

Miután a negyedik rész hatalmas függővéggel ért véget, kíváncsian vártam, hogy fog tovább alakulni szereplőink sorsa, és hogy Moning hogyan lesz képes továbbvinni a történetet. Szerencsére nem kellett csalódnom, sőt, az írónő most már elérte nálam, hogy a Tündérkrónikák az egyik kedvenc sorozatommá váljon. Az első két kötetet elolvastam, és úgy voltam vele, hm, ez nem is rossz, ez nekem tetszik, majd a harmadik résznél éreztem azt, hogy basszus, ez a nő sokkal bátrabb, mint gondoltam! A negyedik részt már körömrágva olvastam végig, az ötödik pedig simán kedvenc könyvvé lépett elő.

Moning már rögtön azzal megvett, hogy az egyik kedvenc együttesemtől idéz az első fejezet nyitóoldalán. Utána pedig indul a hullámvasút: Mac történetét hullámhegyek és hullámvölgyek tarkítják, izgulhatunk érte, a családjáért, a barátaiért, Dublin lakosaiért, és legfőképpen persze Barronsért. Az írónő szereti azt csinálni, hogy abba a hitbe ringat minket, hogy minden rendben, az élet most szép Macnek, hogy aztán hirtelen a sötétség mélyére taszítsa főhősnőnket, és fordítva: már azt hisszük, minden kilátástalan, amikor egyszer csak a fény utat tör magának, és újra feléled a remény.

Talán azért is élveztem annyira a negyedik és ötödik kötetet olvasását, mert érdekes volt megfigyelni, milyen hely lett Dublin, milyen hely lett a Föld most, hogy a tündérek elárasztották. Nem gondoltam volna, hogy Moning valaha meg meri húzni azt, hogy ledönti a falakat, de mégis megtette, ezzel egy merőben új világot teremtve az olvasó számára. Érdemes megfigyelni, hogy a karakterek hogyan reagálnak a változásokra, mennyire mások még, amikor a nyugalom, és amikor a káosz Dublinában kell élniük.

Az ötödik kötetre az írónő már teljesen eggyé tudott válni a világával, úgy passzol rá, mint Barronsre az Armani öltöny. És ha már Barrons, a Barrons-Mac párbeszédeket és párharcokat végig hihetetlen élmény volt olvasni, annyi szikrát, annyi szenvedélyt és feszültséget tudott Moning belevenni a kapcsolatukba! Tényleg egyre jobban bánom, hogy egyes könyvhősöket nem lehet átemelni a valóságba. :)

Szóval az ötödik Tündérkrónikák kötet véleményem szerint egyben a legjobb is, tele váratlan eseményekkel, izgalmas új szereplőkkel, olyan fordulatokkal, hogy az álladat egy hét múlva is csak keservesen vadászod össze a padlóról, és kellő mennyiségű humorral és szexualitással. Mindez gyönyörű kivitelben, imádtam nézegetni a borítót, és a fejezetek elejének díszítését is.

Szóval kedves olvasóm, ha eddig nem találkoztál volna Moning történetével, és vevő vagy a dögös urban fantasykre, akkor ne habozz, csapj le a sorozat köteteire! Ígérem, nem fogod megbánni. :)

A könyvet köszönöm a Cor Leonis Kiadónak!

Ui.: És aki már most elvonási tünetektől szenved, annak jó hír, hogy napokon belül megjelenik Dani trilógiájának első része, az Iced, persze egyelőre csak angolul. Reménykedjünk, hogy magyarul is minél hamarabb megkaparinthatjuk!

Ui.2: Amint pedig Dani trilógiája véget ér, még két kötet erejéig újra Macék társaságát élvezhetjük. Csak győzzük kivárni!