Brandon Hackett: Az ember könyve

Hackett könyvét részemről már azóta várom, mióta megtudtam, hogy elkezdte írni. Aztán teltek-múltak a hónapok, és a mű csak nem akart elkészülni, Hackett egyszer újra is kezdte az írását, majd mikor végre kész lett, a kiadással adódtak problémák. Végül idén tavasszal kiderült, hogy a regény a Könyvhétre jelenik meg az Agave Kiadónál. Nekem ekkorra már szinte mindegy volt, ki adja ki, csak legyen már a kezemben.

Persze ha az ember lánya ennyire vár valamit, nagy az esélye a csalódásnak. Ami itt is megtörtént, ugyanis óriásit csalódtam kellemesen! Atilla, a pesti kamaszsrác és Jurij, az orosz üzletember élete a Földön talán sose fonódott volna össze, de mivel mindketten hirtelenjében egy idegen űrhajón találják magukat, akaratlanul is összefonódik a sorsuk. 3000 ember jár így különböző országukból, és fogalmuk sincs, hogy hova tartanak, és hazatérhetnek-e még egyáltalán. Elképzelésük sincs, mi vár rájuk egy idegen bolygón, de a történések legmerészebb (rém)álmaikat is felülmúlják.

Igyekszek spoilermentesen írni a regényről, bár nem egyszerű. Brandon Hackett már előző két könyvében (A poszthumán döntés, Isten gépei) is arra kereste a választ, vajon mi tesz bennünket emberré? Milyen változások eredményezik azt, hogy megszűnünk annak lenni, és valami mássá alakulunk? Mi a lényeges: a test, a lélek, a tudatállapot? Az ezekre a kérdésekre való válaszadást szerintem Az ember könyvében teszi meg a legmagasabb szinten Hackett. Olyan dolgok történnek hőseinkkel, amelyek alapvetően forgatják ki őket személyiségükből, a mindennapjaikból, és sokak igazi természete csak ekkor jön ki igazán. Atilla és Jurij sem sejti, hogy mire lesz még képes a túlélés érdekében.

Az író már a könyv elején remekül érzékelteti azt a feszültséget, amely abból ered, hogy 3000 vadidegen ember egyszer csak egy helyre kerül, távol az otthonától. El tudom képzelni, hogy a valóságban is így viselkednének, mint ahogy a regényben teszik. Kedvenc szereplőt nehéz számomra választani, de leginkább a kis Auri sorsa érintett meg, bár Jurij sem az a bunkó gazdag orosz, akinek első látásra tűnik.

A történet csodálatosabbnál csodálatosabb ötletekkel van tele, nem győztem ámulni az idegenek és az idegen világ szépségein és rémségein. Amikor azt hittem, valamit már nem lehet fokozni, Hackett még inkább rátett egy lapáttal, és engem és hőseinket is folyamatosan kirángat a komfortzónánkból, amit én egyáltalán nem bántam.
Imádtam a fejezetek elején található idézeteket, amelyek mindig tökéletesen utaltak a várható történésekre, és a Nyomorultakból vett idézeteket. Még inkább kedvem támadt hozzá, hogy elolvassam Victor Hugo nagyszabású regényét.

Nálam teljes a rajongás Az ember könyve iránt, az utóbbi idők egyik legjobb sci-fije, amit olvastam, és nem csak magyar viszonylatban. Itthon ezután nagyon fel kell kötnie az írótollát annak, aki Hackett nyomába szeretne érni.

A könyvért hálás köszönet az Agave Kiadónak!

Ui.: A borítóval továbbra sem tudtam megbarátkozni....